Ez azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest 30 százalékkal emelkedik Márki-Zay bére. Korábban 997 200 forintos fizetést és 149 580 forintos költségtérítést kapott – emlékeztet a portál. Az előterjesztések egyébként törvényi változásokra hivatkoznak.
Az elmúlt egy évben alig foglalkozott polgármesteri teendőivel
Mint arról a Promenad24 folyamatosan beszámolt, a 2022-es választást megelőző egy esztendőben (ellenzéki előválasztás előkészítése, előválasztás, országgyűlési választás) lényegét tekintve csak az országos politizálással, az országos politikai kampányával foglalkozott a politikus a város ügyeinek intézése helyett.
Illetve, ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Márki-Zay a verségét követően napokig hezitált azon, hogy a polgármesteri széket válassza vagy beüljön listavezetőként a parlamentbe. Végül arra döntött, hogy marad Hódmezővásárhelyen, a soron következő közgyűlésen pedig szemlátomást arról is igyekszik gondoskodni, hogy jól is járjon mindezzel.
Nyitóképen Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje. Fotó: Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor