Arra kéri híveit a Magyarországi Református Egyház, hogy menjenek el szavazni

2022. április 02. 13:23

Azt is kérik, hogy a hívek azokra adják szavazatukat, „akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést”.

2022. április 02. 13:23

A Magyarországi Református Egyház vezetése arra kéri a híveket, hogy vegyenek részt a vasárnapi országgyűlési választáson és szavazzanak azokra, akik támogatják keresztyén küldetésük betöltését. Az MRE négy egyházkerületének püspöke és főgondnoka az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben azt kérik és javasolják, hogy a református hívek azokat támogassák szavazatukkal, akik „kiállnak a teremtési renden alapuló család, férfi és nő szövetsége mellett és akik a nemzet szuverenitásáért és gyarapodásáért dolgoznak”. Azt kérik, hogy a hívek azokra adják szavazatukat, „akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést,

Az egyházi vezetők javasolják továbbá, hogy a gyermekvédelmi  népszavazás kérdéseire az „egyház biblikus tanítása és a józan ész alapján” a hívek válaszoljanak nemmel. „Ez a döntésünk családjaink és a következő nemzedékek életét is befolyásolja” – tették hozzá. A közlemény szerint a részvétel az országgyűlési választáson „nemcsak lehetőségünk, hanem állampolgári és keresztyén kötelességünk is”, hiszen a biblia szerint „Isten maga rendelt mindenféle hatóságot az emberiség békességének és nyugalmának megőrzésére”. Ezért a polgári kormányzat feladata, hogy Isten értékrendje szerint tegyen különbséget jó és rossz között, segítve ezzel az élet megőrzését és kibontakozását – írták.

Kitértek arra: a mai világban egyre általánosabb az „agresszív szembefordulás” a zsidó-keresztyén világszemléletből fakadó évezredes alapértékekkel. „Keresztyén hagyományainkat, a közösségi élet alapját és a nemzeti folytonosságot jelentő családokat, sőt még gyermekeinket is érik szellemi, fizikai fenyegetések. Ezek csupán szavakkal nem védhetők ki, ezért kérjük, hogy döntsenek megfontoltan,

– fogalmaztak a református egyházi vezetők. Hozzátették: az alaptörvénynek megfelelően a keresztyén kultúra védelmezése a választáson felhatalmazott kormányzat feladata is. Az egyház küldetése pedig az, hogy a keresztyén hitet hirdesse és annak megfelelően éljen.

(Fotó: Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke beszédet mond az új mezőkövesdi református templom felszentelésén 2022. március 26-án.MTI/Vajda János)

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. április 02. 18:51
Ennél sokkal gonoszabb és istentelenebb és gyilkosabb rendszerek is voltak már, és NEM VOLT VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG, csak jött és kész, nem volt menekülés vagy szabadulás, végig kellett szenvedni. A próbák elől nem lehet elmenekülni, ha azt az Isten kijelöli egy ember vagy egy nép számára. Aki elmenekül, az más módon fut bele ugyanabba. Például Bridget Fonda abbahagyta a filmezést, mert tartott tőle, hogy lecsúszott, B-kategóriás tévészerepek fognak csak jutni neki, ha így folytatja, inkább a házasságot és az otthonülést választotta - és félelmetes hájpacnivá hízta magát, képtelenség ráismerni. Amitől nagyon félt: a megszégyenüléstől és lesajnálástól, a gúnyos kacajtól így sem menekülhet el. https://nypost.com/wp-content/uploads/sites/2/2022/01/Bridget-Fonda.jpg?quality=90&strip=all A lényeg, hogy amit kidobnak az ajtón, az bemászik az ablakon, és: Mt 12,43. Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: 44. Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. 45. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is. Ennek az a tanulsága szerintem, hogy nincs értelme a szabadulást és a könnyebb utat keresni. Mert az a baj és nehézség, amit el akarok kerülni, előbb-utóbb úgyis megtalál és földhöz ver. Ha nem így, akkor majd úgy. A világ nem csak emberekből áll, és ezt az Isten embereinek kellene a leginkább tudni: Ef 6,12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Leakis
2022. április 02. 18:26
A 83.zsoltár parafrázisa választások előtt. Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket. Néped ellen titkon ármányt szőnek, tanácskoznak védenceid ellen. Jertek - mondják - irtsuk ki e népet, ne is emlékezzenek többé Magyarország nevére! Mert egyetértésben tanácskoznak, szövetséget kötnek ellened liberálisok és szabadelvűek, szocialisták, zöldek, képmutató vallásosok, ukránok, szlovákok, románok vezetői..... Az EU is hozzájuk csatlakozott, támasza lett a kommunisták utódainak, akik ezt mondták: Foglaljuk el Isten birtokát! (Ha meg nem térnek a bűneikből): Istenem, tedd őket olyanná, mint az ördögszekér, vagy mint a szélhordta pelyva. (Ha meg nem térnek bűneikből): Ahogyan a tűz felgyújtja az erdőt, és a láng égeti a hegyeket, úgy üldözd őket viharoddal, úgy rémítsd őket forgószeleddel! Borítsd el gyalázattal arcukat, hogy keressék nevedet URam! Szégyenüljenek meg, és rémüldözzenek örökké, pironkodjanak, és vesszenek el! Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek ÚR a neve, aki felséges az egész földön! Átírta: Kis Lea jobbraat.blogspot.com https://jobbraat.blogspot.com/2020/04/ima-szabaditasert-nemzetunkert.html
Pelso j.
2022. április 02. 16:54
Nocsak, aggódik a reformátusok vezetése, hogy kevesebb lesz a közpénz?
irondome
2022. április 02. 15:33
pontosítva: ha a normalitás hívei nem zárnak össze, mi is megnézhetjük magunkat egy idő múlva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!