Etikai probléma merült fel az MSZP etikai tanácsának elnökénél

2022. március 10. 12:17

Az ellenzék székesfehérvári képviselőjelöltje módszeresen elmulasztotta bevallani vagyonnyilatkozataiban céges érdekeltségét.

2022. március 10. 12:17
null

A Fejér megyei egyes számú választókerületben induló jogász végzettségű politikus, az MSZP etikai tanácsának elnöke, Márton Roland több mint egy évtizede – 2009 novembere óta - 25 százalékban tulajdonosa az IGARMIX Takarmánykeverő Kft-nek, de ezt módszeresen kihagyta az eddigi vagyonnyilatkozataiból – írja a Magyar Nemzet.

Részesedését sem az előválasztásra leadott, sem a 2021-ben, Székesfehérvár önkormányzatánál benyújtott vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel. Márton mindkét dokumentumban egyszerűen üresen hagyta a gazdasági érdekeltségeire vonatkozó részt.

Ellenfele éppen ezért bukhatott az előválasztáson?

A lap emlékeztet: Ráczné Földi Judit, a Gyurcsány-párt egykori előválasztási jelöltje akkor került a figyelem középpontjába, miután a Válaszonline-on megjelent, hogy a politikus offshore érdekeltségekkel rendelkezik. Utóbbi azért is érdekes, mivel Ráczné korábban egy olyan nyilatkozatot írt alá, mely szerint nem tulajdonol sem ő, sem családtagjai efféle céget. Az ügy pikáns adaléka, hogy a Ráczné Földi Judithoz köthető cégek egyike egy sztríptízbárt is üzemeltetett Székesfehérváron. 

Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Perczel Éva
2022. március 10. 16:17
"Etika és MSZP" nemlétező, értelmezhetetlen gondolat kísérlet.
nempolitizálok
2022. március 10. 14:44
Törvényes, de nem etikus, mondta a ballibsi etikai tanács elnöke. Tisztát eleve fel sem vennének, hiszen nem zsarolható. Bármelyik ballibsit megvakarod, ott a múlt, jelen, vagy mindkét kor bűnözői tevékenysége.
falcatus
2022. március 10. 14:28
Ahol nem létezik etika, ott nem létezhet etikai probléma. Ami nincs, az nincs, akkor meg nem is létezhet. Kihagytam valamit Ildikó?
villogókékfog
2022. március 10. 14:10
Egy maszopos lop, csal, hazudik. És mi a hír?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!