A pedagógussztrájk mellett áll ki noÁr új klipjében

2022. március 14. 17:45

NoÁr szerint a pedagógusoknak most minden korábbinál nagyobb szüksége van a társadalmi szolidaritásra.

2022. március 14. 17:45
null

A noÁr Mozgalomnak négy évvel ezelőtt lett önálló ügye az oktatás. Akkor debütált a „Tanulni akarunk!” című daluk. Most pedig „a pedagógusoknak, tanároknak és óvodapedagógusoknak van szüksége a társadalmi szolidaritásra” – írják. Az ügyükre pedig egy újabb dallal, a „Tanítani akarunk!” című szerzeménnyel igyekeznek felhívni a figyelmet a mozgalom tagjai.

Ahogy az a színész, influencer közösségi oldaláról kiderült, a most megjelent klippel minél több erőt kívánnak adni a pedagógustársadalom tagjainak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak.

Az oktatás nem jobb-, vagy baloldal kérdése. Az oktatás jövője, az ország jövőjének tartópillére

olvasható a bejegyzésben.

Noár a posztjában arra is kitér, hogy „a bérrendezés és a megbecsülés ma csak álom a tanároknak és pedagógusoknak. Azért kell összefognunk, hogy ez evidencia legyen”.

Majd azzal folytatja, hogy „Meggyőződésünk, hogy a mostani helyzet tarthatatlan, a kormánynak kötelessége lenne komolyan vennie a pedagógusok, óvodapedagógusok és tanárok követeléseit és figyelembe venni azt, hogy a sztrájk alapjog, amitől nem foszthatják meg sem őket, sem semmilyen más társadalmi csoportot.”

A klipben olyan ismert személyek is feltűnnek, mint Szabó Győző vagy Nagy Ervin.

A nyitókép: noÁr és Nagy Ervin.
Fotó: noÁr Facebook-oldala

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2022. március 15. 10:24
Sajnálatos módon, mint szinte minden szakterületen, az oktatásban is ügyködik egy nem odavaló közösségellenes kommunista anarchista csoport.
Parm
2022. március 15. 09:47
Készült FreeSZFE koprodukcióban :) Mindig ugyanazok, mindig ugyanaz...
twidike
2022. március 15. 00:08
Jo nagy hulyet csinaltak belole az ATV-OT musoraban a baloldali ujsagirok
zakar zoltán béla
2022. március 14. 20:40
.... fa béta
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!