Bekövetkezett, amitől mindenki félt: elkezdte mutogatni egy nőnek a migráns a nemi szervét Kőbánya-Kispest vasútállomáson (VIDEÓ)

A nő azonnal messzebb lökte magától az aurájába tolakodó testét, és segítségéért kiáltott.

Harcolni utazott volna Ukrajnába az emberölés miatt körözött francia férfi.

Keddről szerdára virradóra letartóztatták Magyarországon azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén Párizsban agyonlőtte Federico Martín Aramburú rögbijátékost. A sportoló visszavonulása óta Biarritzban élt. Március 19-én veszítette életét Párizsban egy szórakozóhelyen, miután összeszólalkozott gyilkosával, aki a vitának úgy vetett véget, hogy lelőtte Aramburút.
Az elkövető elmenekült az országból, és meg sem állt a magyar-ukrán határig. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi tegnap este nyolckor jelentkezett kilépésre Záhonynál – írja a 24.hu.
Az ellenőrzést végző rendőrök azonban megállapították, hogy európai elfogatóparancsot adtak ki ellene a francia hatóságok emberölés elkövetése miatt. A záhonyi rendőrök a körözött férfit elfogták, előállították, és őrizetbe vették.
A rendőrök a férfi autójából három kést foglaltak le, emiatt közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel visszaélés szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek vele szemben. A rendőrség felveszi a kapcsolatot a körözést kibocsátó francia hatósággal – olvasható a cikkben.
Nyitókép: police.hu