„Most ez került veszélybe, hiszen sokan elmenekültek, sokan maradtak, de a magyar óvodákat, iskolákat át kellett alakítani menekültszállásokká” – mondta Novák Katalin.
Elmondta, a négy nap alatt azt tapasztalta, hogy "nekünk két hadseregünk van: vannak a fegyveres erőink és vannak a segítőkész magyar emberek".
Novák Katalint kérdezték arról is, hogy az ellenzék szerint a kormány nem nyújt megfelelő segítséget a menekülteknek, magára hagyja a civil szervezeteket.
„Rémhírterjesztésre most végképp nincs szükség”
– mondta a megválasztott köztársasági elnök, hozzátéve, hogy a menekülteket segítő emberek megerősítésére van szükség.
Közölte, tudomása szerint több mint 800 millió forint adomány érkezett eddig a 1357-es adományvonalra, az emberek tárgyi felajánlásai mellett pedig a kormány egyenként 500 millió forinttal támogatta a menekülteket segítő hat karitatív szervezetet.
Novák Katalin elmondta, Áder János leköszönő köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita sok hasznos tanáccsal látta el.
(MTI)
Nyitóképen Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök. Fotó: MTI/Máthé Zoltán