Hét közepi németországi tárgyalásairól elmondta: azokat főleg a háborús téma uralta, de a német pénzügyminiszterrel például arról is is beszélt, hogy „ne adjanak pénzt Orbán Viktornak”.
Márki-Zay ezután párhuzamot vont a covid-kommunikáció, Lázár János helyi kommunikációja, valamint a mostani háborús kommunikáció között, és megállapította: a Fidesz hülyének nézi az ellenzéki és a fideszes szavazókat is, de látja azt is, hogy „sajnos van olyan szavazó, aki hisz a Fidesznek, és ez nagyon szomorú”.
Márki-Zay ezután fejtegetésbe kezdett arról, hogy amellett, hogy „Orbáné a háborús felelősség”,
a magyar miniszterelnök leépítette a menekültügyi-kapacitásokat is – szerinte.
Ennek kapcsán elmondott egy történetet: nemrég hívta egy roma aktivista, és elmondta, hogy ő segít a kárpátaljai magyarokon. Csak azért mondom, hogy roma, mert a legtöbb esetben azt gondoljuk, hogy a romák szorulnak segítségre, és itt van egy roma aktivista, aki most az ukrajnai magyarokon segít” – mondta Márki-Zay.