Horn Gábor: Márki-Zay nagyon jól ellenpontozta Orbánt

2022. február 18. 07:18

Az elemző szerint szokatlan Márki-Zay stílusa, de ebben látja az erejét. „Róla azt gondolhatja a választó, hogy olyan, mint ő” – hangoztatta Horn.

2022. február 18. 07:18
null

Korábban beszámoltunk róla, hogy némi bizonytalankodás és késés után végül február 17-én tartotta meg évértékelő, pontosabban „országértékelő” beszédét a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. „A sors megfogta a kezemet, és vezette a lépteimet. Százezrek látták meg bennem a reményt, és elfogadtam a hívásukat” – ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal színezte beszédét a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

A Klubrádióban Horn Gábor, a Republikon alapítvány kuratóriumi elnöke értékelte a beszédet. Azt mondta:

A pártok képviselői önmegtartóztatóan, de a saját stílusukban szólaltak fel az egykori SZDSZ-es politikus szerint. Szerinte nagyon jó volt Márki-Zay: „konkrét volt, és most megtudhattuk, mit akarnak, mik a kézzelfogható, számonkérhető ígéreteik, és ezt jó előadásban is hallgathatták meg az érdeklődők, tehát nagyon sikeresnek gondolja a rendezvényt”. A Márki-Zay-féle beszéd Horn Gábor szerint nagyon jól ellenpontozta „az ellenzéket és az ellenzéki szavazókat is csepülő Orbánt”.

Úgy fogalmazott: szokatlan Márki-Zay stílusa, de ebben látja az erejét, szemben a kritikusokkal.

Róla azt gondolhatja a választó, hogy olyan, mint ő

– véli Horn. Szerinte ez egy fegyelmezett beszéd volt, de alapvetően nem úgy működik, mint „a kiszámított, tulajdonképpen tapsrenddel együtt is kiadható Orbán-beszédek” . Hozzátette: a hódmezővásárhelyi polgármester tud elnézést kérni az esetleges tévedésekért.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dolll
2022. március 12. 17:33
„konkrét volt, és most megtudhattuk, mit akarnak"... Igen, Horn úr, pontosan, ezért fognak majd veszteni a választáson. MZP stílusát pedig ne nevezzük "szokatlannak"! Egy pszichiáter sokkal pontosabban tudná meghatározni ezt a stílust! Maguk egész egyszerűen ennyit, és így tudnak. Egy halva született gyereket pedig nem lehet eljuttatni az érettségiig. Minden józan gondolkodású felnőtt emberben csak ellenérzést váltott ki az ellenzéki előválasztási cirkusz, ennek kicsúcsosodása lett, hogy találtak egy zavaros tekintetű (és beszédű), mentálisan terhelt embert, aki valóban "hitelesen" képviseli azt a zavarosságot, ami az ellenzéki oldalon van. Magát meg nem irigylem Horn Úr! Nehéz lesz majd (ki)magyarázni ennek az elszabadult hajóágyúnak az eszmefuttatásait!
Ügyek
2022. február 18. 14:01
„Róla azt gondolhatja a választó, hogy olyan, mint ő” Én mint választó inkább azt gondolom róla, hogy pszichomániás és a tébolydából szökött meg.
fatman
2022. február 18. 13:53
Horn Gábor ennél sokkal okosabb... Szánalmas, h egy kis reménybeli koncért így benyal egy idiótának...
Julius68
2022. február 18. 13:51
Róla azt gondolhatja a választó, hogy olyan, mint ő – véli Horn. Remélem kevés olyan szavazó van, hasonlóan Makihoz, aki előbb beszél, aztán se gondolkodik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!