Ugyanakkor a Fidesz-szavazók tíz százalékának részvétele nem vehető biztosra, a kormánypárt a várt jó eredményét csak abban az esetben tudja elérni, ha a mozgósítása jól sikerül, a megfelelő időpontban és hatékonysággal szólítja meg majd a peremszavazóit.
A kis pártok
Ugyan a Nézőpont becslése szerint a két kis párt jelenleg nem éri el az ötszázalékos küszöböt, de mindkettőjüknek vannak még tartalékai. A kutatás alapján elmondható, hogy jelenleg
a Mi Hazánk a bejutásra esélyesebb,
potenciális támogatottsága eléri a hat százalékot. A biztosan meglévő három százalék fölötti szavazói elsősorban a baloldali bizonytalanok táborából érkezhetnek, miután kétségeik támadtak eddigi pártjukkal kapcsolatban. A Nézőpont rámutat: a Mi Hazánk jelenlegi már meglévő, háromszázalékos táborának egyik fele 2018-ban még Fidesz-szavazó volt, a másik fele pedig Jobbik-szavazó. A Kétfarkú Kutya párt potenciális támogatottsága négy százalék, támogatói pedig kizárólag kormánykritikusok, a viccpárt ezért komoly fenyegetés a baloldali közös listára. Kérdés, hogy a küszöb alatti érték elbizonytalanítja vagy fellelkesíti a meglévő vagy a további szavazótáborukat, írja a Magyar Nemzet.