A CEU megerősítette: folytatja budapesti tevékenységét

2022. február 07. 22:13

Maga a CEU sorolta fel, hogy mi mindent folytatnak ezután is Budapesten.

2022. február 07. 22:13
null

Február elsején közleményt adott ki a CEU (Central European University) a budapesti működéséről. Maga a CEU sorolta fel, hogy mi mindent folytatnak ezután is Budapesten. „A CEU, amely az oktatási szabadságért folytatott harc szimbólumává vált világszerte, nem folytathat tovább diplomát adó oktatási tevékenységet Magyarországon. Minden erre irányuló nyomás ellenére azonban

és továbbra is teszi, amit a jogi környezet megenged számára. Megmaradt intézményi struktúráinak köszönhetően – Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA), CEU Demokrácia Intézet, CEU Felsőfokú Tanulmányok Intézete, CEU Bioetikai és Jogi Központ – helyet ad magyar és nemzetközi társintézményekkel közös kutatási tevékenységnek, civil és kulturális programoknak. Továbbra is Budapesten működteti negyedszázados nyári egyetemi programját (CEU SUN), folytatja a roma diákok egyetemi előkészítő oktatását, megnyitja kapuit a Socrates programja keretében olyan magyar állampolgárok előtt, akiknek sosem volt módjuk egyetemi tanulmányokat folytatni. Folytatódnak a Bibó István Szabadegyetem és a Határtalan Tudás sorozat előadásai is. Az Egyetem lakhatást biztosít az egykori Színház és Filmművészeti Egyetem kollégiumából kiebrudalt diákoknak,

Az ugyancsak az egyetemen működő InnovationsLab friss vállalkozásokat segít komplex mentorálási programjával. A CEU vezetése keresi a lehetőségét annak, hogy a könyvtár állományának nagy része továbbra is hozzáférhető legyen a magyar oktatók, kutatók és diákok számára, hogy a digitálisan elérhető tartalmak az akadémiai világon kívüli nyilvánosság számára is hozzáférhetőek legyenek. A Közép-európai Egyetem továbbra is meghív nagyszerű külhoni értelmiségieket, közéleti személyiségeket, hogy a nagyközönség számára is nyitott előadásokat, szemináriumokat tartsanak.” – írták a közleményükben.

Kapcsolódó

Ostromlott erődök? Genderszakok Magyarországon
Hol vannak genderszakok Magyarországon és mit tanítanak azokon? Utánajártunk. Bővebben is érdekel...

Orbán Balázs állítja, a CEU nem költözött el
„Ha valami úgy működik, mint egy egyetem, úgy néz ki, mint egy egyetem, akkor az minden bizonnyal egy egyetem” – fejtette ki az államtitkár. Bővebben is érdekel...

Hol vannak genderszakok Magyarországon és mit tanítanak azokon? Utánajártunk. „Ha valami úgy működik, mint egy egyetem, úgy néz ki, mint egy egyetem, akkor az minden bizonnyal egy egyetem” – fejtette ki az államtitkár.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2022. február 09. 20:49
A Pesten diplomát kiadó, akkreditált képzések a KEK-ben, ami nem a CEU: Doctor of Philosophy in Comparative History 3-6 years Doctor of Philosophy in Economics 3-6 years Doctor of Philosophy in Late Antique, Medieval and Early Modern Studies 3-6 years Master of Arts in Comparative History (2 years) -- Track: Comparative History from 1500 till present time 2 years Master of Arts in Comparative History (2 years) -- Track: Late Antique, Medieval, and Renaissance Studies 2 years Master of Arts in Economic Policy in Global Markets 2 years Master of Arts in Economics 2 years Master of Arts in Nationalism Studies (2 years) 2 years Master of Arts in Philosophy (2 years) 2 years Master of Arts in Political Science (2 years) 2 years Master of Arts in Public Policy (Mundus MAPP) 2 years Master of Arts in Women's and Gender Studies (GEMMA) 2 years Master of Science in Environmental Sciences, Policy and Management (MESPOM) 2 years
nempolitizálok
2022. február 08. 13:54
Ez an, amikor nem takarítasz ALAPOSAN és otthagyod az ágy alatt.
llnnhegyi
2022. február 08. 11:57
Jönnek a szavazások! A CEU cirkuszt készít elő. A moslekkoaliciosok oldalán!
nyúlgerinc
2022. február 08. 11:19
A CEU története olyan meseszerű. El is ment, meg nem is... (Akkor Bécsben csak a portájuk van?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!