A brit külügyminisztérium pénteken arra szólította fel az Ukrajnában tartózkodó brit állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el az országot. Boris Johnson miniszterelnök eközben szövetséges vezetőkkel vett részt telefonos egyeztetésen az ukrajnai helyzetről. A brit külügyi tárca péntek este közzétett felhívása úgy fogalmaz, hogy
a britek lehetőleg addig utazzanak el Ukrajnából, amíg ezt kereskedelmi utaztató vállalatok szolgáltatásainak igénybevételével még megtehetik.
A londoni külügyminisztérium felhívja az Ukrajnában maradó britek figyelmét arra is, hogy nem számíthatnak konzuli támogatásra vagy segítségre az evakuáláshoz abban az esetben, ha az orosz fegyveres erők behatolnak Ukrajnába. Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Street péntek esti tájékoztatása szerint a nap folyamán telefonos egyeztetésen vett részt az amerikai, az olasz, a lengyel, a román, a francia és a német kormány, valamint az Európai Tanács, az Európai Bizottság és a NATO vezetőivel az ukrajnai helyzetről.