Bangóné kizárása miatt több MSZP-s pártiroda is fenntartó nélkül maradhat

2022. február 18. 12:38

A politikus több ingatlant is bérelt képviselői költségtérítése terhére – derül ki az adatRADAR gyűjtéséből.

2022. február 18. 12:38
null

Komoly érvágást jelenthet a szocialista pártnak, az adófizetőknek viszont némi megkönnyebbülést, hogy a közelmúltban diplomabotránya miatt kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót.

Országos irodahálózat

Bangóné a 2018-2022-es választási ciklus alatt számos irodát béreltetett magának szerte az országban.

Az adatRADAR gyűjtése szerint úgy tűnik, a baloldali politikus a képviselői költségtérítés terhére országos irodahálózatot működtetett. Mátészalka, Csorna, Soroksár, Érd és Hajdúszoboszló – ezek azok a települések, ahol pontos címmel ismerjük, hogy hol képviselteti (Mátészalka esetében képviseltette) magát – írja az adatRADAR.

Az adatRADAR által feltárt szerződésekben megjelenik egy-egy csepeli, békéscsabai, nyíregyházi és mosonmagyaróvári cég, valamint egy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Őrre bejegyzett társaság is.

Az adatRADAR gyűjtése szerint az öt Bangónéhez köthető iroda az alábbi helyeken található:

  • 4700 MÁTÉSZALKA, KÁLVIN TÉR 1. (78.105 FT/HÓ)
  • 9300 CSORNA, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ UTCA 1. (100.000 FT/HÓ)
  • 1238 BUDAPEST, GRASSALKOVICH ÚT 85. (181.000 FT/HÓ)
  • 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, KÍGYÓ UTCA 2-6. (40.000 FT/HÓ)
  • 2030 ÉRD, MÁRIA UTCA 22. (175.260 FT/HÓ)
Érdekesség, hogy ha ezekre rákeresünk az interneten, kiderül, hogy valamennyi cím megegyezik az adott város vagy kerület MSZP-irodájának címével,

valamint az is figyelemre méltó részlet, hogy eközben Bangóné a legutóbbi választáson a budapesti 17-es számú országgyűlési egyéni választókerületben (Csepel-Soroksár) indult volna, de visszaléptették Szabó Szabolcs javára; a tavalyi előválasztáson pedig a Szoboszló központú Hajdú-Bihar megyei 5-ösben mérettette meg magát, ahol viszont alulmaradt a momentumos Kiss Lászlóval szemben.

Kapcsolódó

Apróhirdetésben kínálja gödöllői irodáját az MSZP

A pártirodát 73 millió forintért árulják. Bővebben is érdekel...

Nyitókép: MTI / Soós Lajos 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rácz Gabriella
2022. február 19. 00:42
Micsoda ravaszság!
khomeini
2022. február 18. 23:21
ez nem tiltott pártfinanszírozás? a képviselői költségtérítés nem arra való, hogy a pártműködést finanszírozzák belőle
SyncBaer
2022. február 18. 20:56
Ebben az ügyben sok részlet nem tiszta számomra. Nem ismerem a parlamenti képviselők költségtérítési szabályait, talán ez lehet az oka. Tehát, ha jól értem, Bangóné több (5) irodát bérel és a kifizetett bérleti díjakról a számlákat benyújtotta az Országgyűlés azon részlegének, ahol a költségtérítéseket kifizetik. Kérdés: - bárhol, akármennyi irodát bérelhet bármelyik képviselő a munkájához? Ha igen, akkor nincs is "ügy"; - ha nem, akkor ki mulasztott? Akinek a költségtérítés kifizetése előtt ellenőriznie kell a jogosságát? Bangóné nyújtott be olyan iratokat, számlákat amelyek alapján nem volt megállapítható a szabálytalanság? Amíg nincs válasz a fent i kérdésekre, szvsz. mindegy, hogy ténylegesen ki használja a bérleményt, kitől bérlik, mennyi a ténylegesen fizetendő bérleti díj, stb.
amca
2022. február 18. 19:56
Az ország messze leghuyyebb Baromeze. Vajh melyik moschlék hölgy követi. Férfipárja, Jakab rabbi baromez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!