A biciklisáv a legjobb dolog, ami a körúttal történt

2022. február 09. 13:23

Nem igaz, hogy az autósok szívnak, dugók korábban is voltak.

2022. február 09. 13:23
null
Soproni Tamás

„A körúti kerékpársáv a legjobb dolog, ami a körúttal történt az elmúlt 30 évben. Sokszor hallhatjuk, hogy az autósok szívnak miatta, mert elszaporodtak a dugók. Pedig ez nem igaz. Korábban is voltak, és most is vannak, csak kevesebben állnak az autósorban.

A közterület mindenkié, a képlet pedig egyszerű: kevesebb autó, élhetőbb közterület. Ahogy a Színes Erzsébetváros szerkesztői írják: »A képen látott állapothoz képest nemcsak a kerékpárosok helyzete javult, de jóval elviselhetőbb lett a sétálás, és egyáltalán a körúton tartózkodni, beszélgetni. Egy autóban ülve persze az ember nem feltétlenül érzékeli például azt, hogy kevesebb forgalmisáv mellett jelentősen csökkent az utcai alapzaj mértéke vagy azt, hogy csúcsidőben is kevesebb lett a helyben álló, pöfékelő autó és így a levegő is elviselhetőbb a körúti járdán, a villamosmegállókban, kerékpáron sőt talán kicsit jobb most kinyitni a körúti házak utcafronti ablakait is.«”

(Fotó: Biciklisek a fővárosi Nagykörúton kialakított ideiglenes kerékpársávon 2020. május 23-án.MTI/Mónus Márton)

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2022. február 10. 08:49
Szerintem is. Mindneki láthatja, mekkora inkompetens barmok vagytok - így ha valaki rátok szavaz, egészen biztosak lehetünk benne, hogy egyszerűen buta, korltátolt proli.
mustarharmas
2022. február 09. 21:54
Igazi ökör vagy. Sajnos egyben városvezető is.
Happier
2022. február 09. 21:07
Miközben fürdőzöl tenmagad dicsőségében a realitás az, hogy az autós közlekedés mellett sikerült a tömegközlekedést is el..ni - ugye áthangoltátok a lámpákat is, csak hogy senkinek ne legyen jó. 40 perc (Allee-Nyugati között) az eredeti 20 perc helyett. Tömött villamosok, lekésett vonatok. Tényleg sikeres a project, büszke lehetsz a teljesítményedre. Miért kellett ezt az embert megválasztani?
Sulammit
2022. február 09. 20:57
Tényleg! Be is tilthatta volna Gelgőke az autós forgalmat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!