Vona Gábor szerint az ellenzéki pártok már bánják, hogy Márki-Zay lett a miniszterelnök-jelölt

2022. január 11. 14:15

A Második Reformkor Alapítvány alapítója szerint ha „vissza lehetne tekerni az időt, akkor az ellenzéki pártok megakadályoznák, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást”.

2022. január 11. 14:15
null

Vona Gábor az Inforádió Aréna című műsorában vendégeskedett hétfőn, ahol többek között az ellenzéki összefogásról kérdezték. Arra a kérdésre, hogy ha az ellenzék előre látta volna, hogy Márki-Zay Péter lesz a közös miniszterelnök-jelölt, akkor végigcsinálják-e az előválasztási folyamatot, Vona azt felelte: 

Én arra jutottam, hogy mintha már bánná az ellenzék ezt a jelenlegi helyzetet”

– fogalmazott a Második Reformkor Alapítvány alapítója az ellenzéki pártokra utalva. „Én azt gondolom, hogy ha ennek a tudatában vissza lehetne tekerni az időt, akkor az ellenzéki pártok megakadályoznák azt, hogy Márki-Zay Péter nyerje az előválasztást” – tette hozzá.

„Még Márki-Zay sem gondolta, hogy győzni fog”

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki előválasztáson Márki-Zay győzött, Vona úgy fogalmazott: „Nem hiszem azt, hogy van olyan ma Magyarországon, akit ez ne lepett volna meg, beleértve magát az érintettet is”.

– fogalmazott Vona Gábor. Álláspontja szerint az ellenzéki pártok sem voltak erre felkészülve, szerinte őket nagyon megdöbbentette nagyon az eredmény.

Vona Gábor fent idézett mondatait az alábbi videóban hallgathatja vissza:

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vikijo
2022. január 12. 10:27
A baloldalnak mindent meg lehetne bocsájtani, kivéve a liberális témákat, hogy egyáltalán foglalkoznak velük, hiszen ők baloldaliak. Mindenképpen a PC ideológia és a SGY miatt van. Ami amerikában és NYE-ban átmegy az keletebbre megakad. Nem esett le nekik a migránstéma fontossága sem, hiszen pl. a holokauszt, Ukrajna és Kazahsztán is ebből eredtek, megteremtve az objektív feltételeket arra, hogy bizonyos történelmi pillanatokban kontrolállatlan folyamatok induljanak be. Ami viszont valamikor szükségszerűség volt az ma önsorsrontás.
Válasz erre
0
0
fonak
2022. január 11. 21:41
Karácsonyt visszaléptették Márki-Zay javára, valószínűleg ugyanazok, akik már bánják. Akkor zseniális ötletnek tűnt, ugyanúgy, mint az öszödi beszéd kiszivárogtatása.
Válasz erre
2
0
pollip
2022. január 11. 19:12
Hagyjanak már Vonával. Közelít Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor szintjéhez.
Válasz erre
0
0
Anonymtalan
2022. január 11. 17:47
Az "Antilop"-ot nálam elkapta a gepárd és fel is zabálta (X), de már vagy a megjelenése után pár órával, szóval a több hónapos szelleme meg ne irkáljon, mert úgy sem látom!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!