Volner János szerint hatpárti maffia működik a Városházán

2022. január 06. 11:40

Karácsony alatt sosem látott mélységekbe süllyedt a főváros – mondta a képviselő.

2022. január 06. 11:40
null

A főváros baloldali vezetésű városházáján található „az ország leghatékonyabb maffiaszervezete” – fogalmazott a Volner Párt elnöke csütörtökön, a Főpolgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Volner János független országgyűlési képviselő azt mondta, a városházán egy olyan,

Közölte: Karácsony Gergely főpolgármester azt ígérte, hogy tiszta lesz a közélet és felszámolja a korrupciót Budapesten, ehhez képest „soha nem látott mélységekbe” süllyedt a város. A Volner Párt elnöke szerint a Fidesz csak úgy tudja megakadályozni a korrupciót Budapesten, hogy kormányzati forrásokból hajtják végre az összes fővárosi nagyberuházást. Ha Karácsonyéknak adnák ezt a pénzt, ugyanúgy nem készülne el, mint a Lánchíd, és ugyanúgy „ellopnák a pénzt”, ahogyan az összes fővárosi beruházásnál tették – jelentette ki.

Hangsúlyozta: az „Anonymus által feltárt tények” és Bajnai Gordon „beismerő vallomással felérő nyilatkozata” egyértelművé tette azt, hogy van egy „hatpárti maffia” amely hamarabb elkezdte a működését a fővárosi városházán, mint ahogy a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi adminisztráció felállt volna. 

Ez a hatpárti politikai tömb azért jött létre, hogy megszerezzék maguknak a főváros közpénzeit,

2022 áprilisában pedig az a céljuk, hogy megszerezzék maguknak az ország pénzét is – vélekedett.

Volner János úgy fogalmazott, 2003-2004-ben a főváros VI. és VII. kerületében egy „kiterjedt baloldali maffiahálózat” adta el az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat, és most is ugyanúgy külföldi befektetőkkel üzletel a baloldal. Megjegyezte: bár 2019-ben a fővárosi bérlakások megvédését és azok számának növelését ígérték, a VIII. kerületben milliárdos értékben adják el az önkormányzati, rászorulók részére fenntartott bérlakásokat, és ugyanez történik a III. kerületben is. A Volner Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy 2022-ben a baloldalt távol tartsák a hatalomtól, és „soha többé ne jöjjenek vissza” – hangoztatta a pártelnök.

(MTI, fotó: Facebook/Volner János)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2022. január 06. 17:58
A Fidesz afféle szemétlerakóhelyként működik a Volner féle jellemtelen szarházi árulók számára, mert szinte mágnesként vonzza őket.
koronaszepe
2022. január 06. 16:10
Mi a fenét csinált ez a nyomorult a bozótban, hogy így kell vezekeljen érte?
matykox
2022. január 06. 15:32
Nem csak Volner gondolja így ...
csulak
2022. január 06. 14:52
a hatosagok miert nem lepnek e Maffia megszuntetese ellen? KamuGeri meg mondjon le hisz az O engedelyevel tortentek ezek a csalasok !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!