Szijjártó: A Közel-Kelet biztonsági helyzete kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára (videó)

2022. január 19. 17:57

Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett – jelentette ki a külügyminiszter.

2022. január 19. 17:57
null

A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és migrációs hullámok megindulása vonatkozásában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti helyzetről szóló nyílt vitája előtt kiemelte, amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak. 

„Világos, hogy amikor instabilitás van, háborús helyzetek jönnek létre és az emberek menekülni akarnak, akkor komoly migrációs hullámok indulnak ki” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a bevándorlók általában Európát veszik célba. Fontosnak nevezte azt is, hogy

Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett.

Szerinte a nemzetközi közösségnek ezért világossá kell tennie, hogy Izrael pártján áll és el kell ismernie, hogy az ország óriási terrorfenyegetettségben él, illetve nevükön kell neveznie a terrorszervezeteket, a terroristákat. 

„Mindig sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ENSZ-ben egyes bizottságok, testületek, tagországok kifejezetten Izrael-ellenes politikát folytatnak, és tisztességtelen, sportszerűtlen, egyoldalú álláspontot fogalmaznak meg Izraellel szemben” – mondta, kiemelve, hogy Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítés híve. 

A közel-keleti keresztény közösségek rendkívül fontosak Magyarország számára

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden közel-keleti béketerv kudarcot vallott, egyedül a Donald Trump elnöksége alatt elfogadott, úgynevezett Ábrahám-megállapodások látszanak valóban működni. Így szerinte fontos, hogy azok továbbra is érvényben maradjanak, és minél több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel. 

Emellett leszögezte, hogy a közel-keleti helyzet a térségbeli keresztény közösségek miatt is rendkívül fontos az ezeréves keresztény államisággal rendelkező, irántuk alapvető felelősségérzettel rendelkező Magyarország számára. 

 – közölte.

Végezetül a miniszter a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzattal kapcsolatban elmondta, hogy bár a kétoldalú kapcsolatok kétségtelenül Donald Trump hivatali ideje alatt voltak a legjobbak, Magyarország mindig tiszteletben tartja a partnerországok állampolgárainak döntéseit.

„Mi nyitottan állunk ehhez a kérdéshez. Sajnálatos módon ezt a nyitott hozzáállásunkat nem mindig viszonozzák hasonló hozzáállással az óceánnak erről a partjáról” – vélekedett. 

„A magyar-amerikai kapcsolatok nem pártkérdést jelentenek számunkra, mi természetesen mindig a megválasztott adminisztrációval törekszünk a legjobb kapcsolatokra. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a politikai megközelítéseink nem mindig esnek egybe, sőt meglehetősen ritkán esnek egybe” – közölte.

(MTI)

Borítókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csakislovacska
2022. január 20. 23:09
Ez a pali így ahogy van,amit előad,amit képvisel,minősíthetetlenül színvonal alatti.Szánalmas. Mondjuk ha Kárpátalja visszacsatolását elérte volna.De neeeem,ő a közel kelet békéjén munkálkodik! Benne van a munkaköri leírásában,hogy a sötét oldalnak csápoljon?! Kit néztek hülyének és miért? Foglalkozzon a Magyar érdekkel ne a zsidókkal! Végül is ezért fizetjük,nem?
Newman
2022. január 20. 01:52
Míg hátba nem szúrtok, Minket!!!
Akitlosz
2022. január 19. 22:02
Mert a magyarországi kormány is szemita, akarom mondani "stratégiai szövetséges".
MayorAnna
2022. január 19. 21:59
Péter! - te egy nagyszerű(!) külügyminiszter vagy. Nem kéne erőltetni tovább ezt az izraeli politikát. Rád talán hallgat a főnököd...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!