Hamarosan dönt az operatív törzs a negyedik oltásról

2022. január 11. 13:54

György István sajtótájékoztatóján arról beszélt: jelenleg a nemzetközi tapasztalatokat elemzik.

2022. január 11. 13:54
null

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt januárban folytatódott a decemberben indított oltási akció. Ennek keretében egész január folyamán a hét második felében, minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát – hangoztatta. Az akció során 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, akik az akcióban előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval vehetnek részt – emelte ki.

György István rendkívül sikeresnek nevezte az oltási akció januári első három napját. Tájékoztatása szerint több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt. Ezek több mint kétharmada harmadik oltás volt. Ez nagyon fontos azok számára, akik esetében legalább négy, de legfeljebb hat hónap telt el az alapimmunizáció óta. Ez esetben az oltás 90 százalék fölé tudja emelni a szervezet védekezési szintjét – tette hozzá. Örömét fejezte ki, hogy a három nap alatt csaknem 20 ezren vették fel az első oltásukat.    A következő három héten tovább folytatódik az oltási akció – közölte az államtitkár.

György István a negyedik oltás kapcsán azt mondta: az operatív törzs részletesen foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, jelenleg a nemzetközi tapasztalatokat elemzik, és ezek alapján hamarosan döntés születik arról, hogy szükség lesz-e negyedik oltásra.

(MTI)

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lenyeg Telen
2022. január 11. 21:32
HALLÓ....ne menjünk már be a komcsik f@szerdőjébe... a kedves mamának adjátok be a negyedik, ötödik, hatodik, meg a hetedik oltást....
szandi-mandi
2022. január 11. 18:15
Vitatható, de érthető módon nem teszik kötelezővé az oltást nálunk. Abba a hibába azonban nem szabad esni, hogy aki akarja a negyedik (127.) oltást, az ne kaphassa meg. Különösen akkor, ha fizetősen sem kaphatja meg. Ma ugyanis ez a helyzet. Ennek ellenére az oltás ellen tüntetnek (ami nem kötelező), az oltásért azonban még nem.
pipanszky
2022. január 11. 15:37
Csak igyekezzenek a döntéssel, mert nagyon nyomul ez az omikron. Amikor indult a járvány azt gondoltam, ha lesz vakcina, véget fog érni az egész. Most úgy tűnik – ahogy pattog állatról emberre is – lesz még vírusból is és oltásból is többféle. (Melegen köszönjük az eredeti vírust ki tudja milyen célból létrehozóknak.)
Falfirka
2022. január 11. 15:18
én felvettem az első oltást az első adandó alkalommal, kínait!!!!!!!!!!!!!! felvettem a második oltást amint lehetett, kínait!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! felvettem a harmadik oltást, fájzert, sajnos kínait nem adtak. szóval én törvénytisztelő állampolgár vagyok! DE MOST MÁR ELMENTEK A BÜDÖS KURVA ANYÁTOKBA!!!!!!!!!!!!!!!!!! NEM FOGOM 3-4 HAVONTA OLTATNI MAGAM AZ ORVOSOK ÁLTAL SEM ISMERT LÓFASSZAL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 26-án megyek ismét saját költségemen ellenanyagszűrésre. majd tájékoztatlak benneteket, hogy mi a helyzet, mert a 2 kínai után tele volt a vérem ellenanyaggal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!