Miután az »egységes ellenzék« s annak hibát hibára halmozó »kapitánya«, Márki-Zay Péter az alkotmányos rend felforgatásával, a feles többségű alkotmányozással fenyegetőzik, azon már nincs mit csodálkoznunk, hogy Jakab Péter kétharmados jogszabályok módosítását tervezi, miközben a baloldal győzelmi esélyei napról napra csökkenni látszanak.
Ha szemügyre vesszük a Jobbik elmúlt fél évtizedét, azt láthatjuk, hogy a párt szinte minden lehetséges kérdésben megtagadta korábbi önmagát, legyen szó politikai szövetségkeresésről, határkerítésről, a magyar állami önállóság megerősítéséről, a családvédelemről, az önálló arcélű külpolitikáról s még hosszan sorolhatnám.
Miért pont a határon kívüli magyarság ügye lenne kivétel? Aki megkapta már jobbikos fórumon a párt talpasaitól a »román patkány« vagy a »szekus« jelzőt, pusztán azért, mert történelmi, jogi és nemzetpolitikai érveket mert felhozni a kettős állampolgárság mellett, szinte természetesnek tarthatja Jakab Péter színvallását.
Nem feledhetjük, hogy a pártot a gyurcsányi szövetségbe torkolló kényszerpályán korábbi elnöke, Vona Gábor indította el, de még benne is volt annyi igyekezet a következetesség látszatának fenntartására, hogy székelyföldi kudarcos körútja után is kiállt a külhoni magyarok szavazati joga mellett a minden bizonnyal keserű tapasztalatok dacára. Mert amikor egy egyszerű székely ember mondja egy miniszterelnök-jelölt szemébe a nyilvánosság előtt, hogy a disznóólát sem bízná rá, nemhogy az országot, az azért életre szóló élmény lehet.
Visszatérve az alapkérdésre: Trianon nemcsak terület- és lakosságveszteséget jelentett a magyarság számára, hanem egy olyan abszurd helyzetet hozott létre, melyben elméletileg és gyakorlatilag is elválaszthatóvá vált a nemzetérdek és az államérdek, mely szerencsésebb sorsú nemzeti közösségek esetében egybeesik, sőt egymást erősíti. A Horthy-korszakban még fel sem merült, hogy az állam vezetése ne folytasson össznemzeti politikát. A második világháború után a kommunista vezetés nemcsak a politikai horizontjából zárta ki az elszakított nemzetrészeket a nyolcvanas évek közepéig, de a köztudatból is kitörölni igyekezett az idevágó tényeket, a Trianonhoz vezető utat, a nemzet szétszakítottságát s nem utolsósorban a reintegráció jogos igényét.