az eddigi áfacsökkenő intézkedéseket a baloldali képviselők nem szavazták meg a parlamentben.
Kifejtette: a baloldal nem szavazta meg 2013-ban az élő és vágott sertés és félsertés áfájának 5 százalékra csökkentését, 2014-ben a marha-, a juh- és a kecskehúsét, 2015-ben a sertés tőkehús áfájának csökkentését, 2016-ban a baromfihús, a friss tej és a tojás áfájának a csökkentését, a 2017-ben a hal és sertésbelsőség, 2018-ban pedig a tejek áfacsökkentését.
Hangsúlyozta: a baloldal kormányzása idején sem segítette az embereket, sőt plusz terheket rakott a vállukra, hiszen
nem védte meg őket az energiaárak növekedésétől, megszüntette a 13. havi nyugdíjat,