Gréczy Zsolt lett a kultúráért felelős politikus a baloldalon

2022. január 13. 19:27

Márki-Zay Péter a Demokratikus Koalíció politikusát, Gréczy Zsoltot bízta meg a kultúra területének képviseletével kampányában.

2022. január 13. 19:27
null

„Legyen a kultúra mindannyiunké!” – írta ki Márki-Zay Péter Facebook-oldalára ahhoz a videóhoz, melyben Gréczy Zsoltot a Demokratikus Koalíció korábbi szóvivőjét nevezte meg a kultúra területéért felelős politikusnak. 

Gréczy Zsolt szerint a kormány kulturharcot hirdetett, és 11 év alatt megszállta a kultúra területét. Videójában megfogadta, hogy „kiszabadítja a kultúrát a Fidesz fogságából”. 

Gréczy Zsoltról 2019 decemberében meglehetősen pikáns felvételek láttak napvilágot. A Vadhajtások nevű blog közölte először azokat a képeket, melyek kapcsán Gréczy Zsolt később zaklatási botrányba keveredett. A képeket és a mellékelt levelet egy ismeretlen email címről küldték el több magyar szerkesztőségnek, és rövid idő alatt vírusként terjedtek el az interneten. A képeket szétküldő levélíró szerint Gréczy Zsolt zaklatta őt. A képviselő azt mondta, hogy nem igaz a vád, és ő lett a Fidesz új célpontja, ám a botrányt követően – egészen mostanáig – háttérbe vonult a politika élvonalából. 

 A Vadhajtások nevű blog közölte először azokat a képeket, melyek kapcsán Gréczy Zsolt később zaklatási botrányba keveredett. A képeket és a mellékelt levelet egy ismeretlen email címről küldték el több magyar szerkesztőségnek, és rövid idő alatt vírusként terjedtek el az interneten. A képeket szétküldő levélíró szerint Gréczy Zsolt zaklatta őt. A képviselő azt mondta, hogy nem igaz a vád, és ő lett a Fidesz új célpontja, ám a botrányt követően – egészen mostanáig – háttérbe vonult a politika élvonalából. 

Fotó: Facebook  

Összesen 270 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neven
2022. január 16. 11:13
gérczy a zsebhokis, mesztelenkedő faxfej a ballibernáci gyurcsótányista-makizajos gerinctelen képmutató hazaáruló migripedosimogató moslékellenzék igazi szintje és arca!!!!!!!!!!!!!!!!! Ennyit tudnak, ennyit érnek, ennyire képesek!!! És ezek akarják az országot irányitani???? SOHA TÖBBÉ GYURCSÓTÁNYISTA BALLIBERNÁCI HATALMAT!!!!!!!!!!!!!!
Bájron
2022. január 15. 22:33
Zsóti ? Bevertél ,a bolgár tehénnekl?????? A ,kis futyivel?????
fairly
2022. január 14. 15:15
A közel hetven éves Hiller István ott áll mögötte......... a magyar történész, politikus, 2006 és 2010 között oktatási és kulturális miniszter, 2004-től 2007-ig az MSZP elnöke, 2014. május 6-tól a Magyar Országgyűlés alelnöke. „A kultúra akkor tud színvonalas lenni és akkor szolgálja mindannyiunk közös ügyét, ha szabad. Mi garantáljuk a szabadságot, egyetlen egy mérce van, a színvonal.” (Hiller, 2022. január 13.) Ha ez Önnek a színvonal, ennél már nincs lentebb, szégyellje magát!
Reszelő Aladár
2022. január 14. 12:08
Akkor az a videó csak egy koalíciós egyeztetés volt Gattyán Gyurival?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!