Nem reagáltak érdemben a baloldali pártok Bruck CIA-s megjegyzésére

2022. január 09. 08:59

A baloldali kötődésű kampánytanácsadó állítására – miszerint idegen hatalmak titkosszolgálatai beleavatkozhatnak a magyar kampányba – a baloldal csupán „völnerpálozott” egyet.

2022. január 09. 08:59
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Megdöbbentő nyilatkozatot tett a minap Bruck Gábor a Klubrádió Reggeli személy című műsorában, amelyről a Mandiner is beszámolt. A balliberális köröknek dolgozó kampánytanácsadó kijelentette, hogy még nem lehet tudni, bekapcsolódik-e a magyar parlamenti választási kampányba Amerika, s konkrétan megnevezte, hogy az FBI-ra (Szövetségi Nyomozó Iroda), illetve a CIA-re (Központi Hírszerző Ügynökség) gondol. Kijelentette, az a gyanúja, hogy figyelik a fejleményeket, és

Azt is elmondta, hogy a környező országokban ezt „elég jó ritmusban csinálták. Nyilvánosságra kerülnek olyan információk, aminek nem örül az, aki éppen hatalmon van. Ebből szerintem sokat tudnak, az a kérdés, hogy használják vagy nem” – állította Bruck Gábor.

A Mandiner ezek után írásban megkereste az ellenzéki összefogás hat pártját (DK, MSZP, Jobbik, Momentum, Párbeszéd, Jobbik), illetve a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM). Azt kérdeztük tőlük, hogy miként vélekednek a kampánytanácsadó megjegyzéséről, pártjuk, mozgalmuk támogatna-e ilyen lépést, elfogadná-e a CIA, az FBI vagy más országok titkosszolgálatainak, hatóságainak a segítségét?

Mindössze egy helyről kaptunk választ, bár oda nem is írtunk. A levél aláírója az „Egységben Magyarországért  – legújabban így nevezi magát hat baloldali ellenzéki párt, plusz az MMM összessége – központi sajtókapcsolatok” volt. A [email protected]ímélcímről érkezett válaszukban úgy fogalmaznak:

Emlékeztetnénk, hogy az azóta korrupcióval megvádolt Völner Pál államtitkár adott engedélyt civilek megfigyelésére a Pegazus kémszoftverrel” – zárul a levelük érdemi része.

Ezek szerint nem tudhatjuk meg, miként vélekednek a baloldali összefogás pártjai Bruck Gábor elképesztő állításairól.

(Fotó: YouTube)

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ágáló
2022. január 11. 15:59
Miért reagálna? Ez egy egyéni vélemény volt és Simicska óta tudjuk, hogy "Mindenkinek joga van hülyének lenni!"
tevevanegypupu
2022. január 09. 19:37
Persze,hogy nem reagáltak.A CIA nem engedi. Pedig Márki-Zay már készült volna egy beszéddel..
scriba
2022. január 09. 18:25
A CIA is hallgat: "Folyamatban lévő akcióról nem nyilatkozunk."
fatman
2022. január 09. 13:25
Lengyelországban nem volt sikeres a cia, Cseh és Szlovákiában sincs átütő eredmény, mert hazaárulókból ott sem túl nagy a felhozatal... Románia és Bulgária persze uolyan cia játszótér, mint Dél-Amerika...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!