A BKK mindenesetre tavaly tavasszal kiírta, majd eredményesen lefolytatta a közbeszerzési eljárásokat. Kilátásba helyezte, hogy a konkrét munkálatok 2021 végén megkezdődhetnek. Ez elmaradt, jelen állás szerint a legoptimistább forgatókönyv esetén is áprilisban indulhat el a kivitelezés, amely tervezetten 540 napot vesz igénybe. A tendert mindkét esetben a Strabag Generálépítő Kft. nyerte el. A Határ útnál az egyösszegű nettó ajánlati ár csaknem 2,1 milliárd forint, amely egy bruttó 10 százalékos tartalékkerettel egészül ki. Így a végső bruttó összeg 2,93 milliárd forintra rúg. Ennek az előteremtése a sürgetőbb a rendelkezésre álló szűk időkeret miatt.
A kormányzati forrásbiztosítás teljesülése már csak az idő rövidsége miatt is kérdéses.
Ráadásul a VG számításai szerint a városvezetésnek nem is kellene feltétlenül a kabinetre várnia. Ahogy arról a lap többször beszámolt, egy csaknem másféléves huzavonát követően tavaly augusztusban a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika aláírták a 3-as metró alagúti rekonstrukciójának legújabb szerződésmódosítását. Ez mintegy 6,5 milliárd forinttal emelte meg az eredetileg 47,8 milliárd forintos értékű megbízást. A BKV akkor 9,5 milliárdos drágulásra talált forrást a metróprojekt Támogatási Szerződésének keretein belül, ennek engedélyezését is kérte az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. A szaktárca azonban ennek harmadát megalapozatlannak találta.
Kulcskérdés az akadálymentesség
Ezzel éppen 3 milliárd forint – ráadásul részben eredetileg is a metróvonal akadálymentesítésére előirányzott forrás – szabadult fel, amiből a Határ úti akadálymentesítés tehát minden további külső finanszírozás bevonása nélkül megvalósítható lenne. Ehhez legfeljebb technikai módosításokat kell végrehajtani, és a BKK által szignózott vonatkozó szerződést a BKV-ra átruházni. Hogy miért nem ebbe az irányba tesz lépéseket a főváros, az egyelőre nem derült ki, írják. Pedig a 3-as metró 2017 óta tartó és a legutóbbi időpont szerint 2023 első negyedévében befejeződő felújításának egyik kulcskérdése az akadálymentesség. Brüsszel még 2018 februárjában pont azért függesztette fel az M3-as támogatási kérelmének elbírálását, mert kevesellte a mozgásukban korlátozottakra vonatkozó vállalásokat.