köztük az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok az elmúlt napokban fegyvereket és lőszert szállított Kijevnek.
Az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország szerdán felszólította a Kremlt, hogy szállítson fegyvereket a kelet-ukrajnai területeket ellenőrző, 2014 óta az ukrán erők ellen harcoló szakadároknak. Kijev és nyugati szövetségesei már régóta azzal vádolják Moszkvát, hogy katonai és pénzügyi támogatást nyújt az oroszbarát szeparatistáknak, bár a Kreml ezt mindig is tagadta. Az orosz kormánypárt nyilatkozata fordulatot jelent az eddigi hivatalos álláspontban.
A szakadárok és az orosz hatóságok jelenleg azzal vádolják Kijevet, hogy támadásra készül keleten, miközben Ukrajna és a Nyugat attól tart, hogy Oroszország, amely mintegy százezer katonát vonultatott fel a határainál, hamarosan inváziót indít az ország ellen. Mindkét fél tagadja, hogy konfliktust akarna kirobbantani. Míg a szeparatistáknak a háború első éveiben sikerült nehéz helyzetbe hozniuk az ukrán hadsereget, addig ez utóbbi mostanra jobban felszerelt és felkészültebb lett.