Ráadásul Merz már a 2000-es évek elején is egyszer vereséget szenvedett a pártján belül, amikor a CDU parlamenti frakcióvezetőjeként a párt egyik üdvöskéje volt. Csak éppen a másik üdvöske, egy bizonyos Angela Merkel nyerte meg kettejük összeütközését és lett a CDU új erős embere. Merz ezt követően messzemenőkig visszavonult a politikától, csak hogy 2018-ban, Merkel visszavonulásának a hírére újra ringbe szálljon.
Azt gondolhatnánk, hogy most Merznek ellenzékben lesz négy éve építkezni, de ez sem igaz, hiszen Németország föderatív jellege miatt mindig küszöbön állnak tartományi választások:
jövőre négy tartományban is új parlamentet és kormányt választanak, köztük a legnépesebb tartományban, a CDU által kormányzott Észak-Rajna-Vesztfáliában is. Merznek tehát igyekeznie kell, hogy már a jövő évi karácsonyfa alá a megfelelő ajándékokat – konzervatívabb arcélt, növekvő támogatottságot, választási sikereket – hozza a párttársainak, mert az új pártelnök az igazi messiással ellentétben bármikor leváltható.”