Sulyok Tamás: Az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok

2021. december 19. 10:33

Nem lehet vita abban, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, továbbá abban sem, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai elmozdíthatatlanok – hangsúlyozta a testület elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2021. december 19. 10:33
null

Sulyok Tamást azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden nyílt levélben reagált azokra „az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba”.    

Általános konszenzus volt az alkotmányosság kapcsán

Mint emlékeztetett, Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott „az alkotmányosság mindenáron való betartásáról. Soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani és bármilyen politikai jellegű cselekvést elvégezni” – fogalmazott.    

Sulyok Tamás egyúttal rögzítette, hogy az alkotmánybíráskodás egész Európában két nagyon fontos cölöpön nyugszik: az alkotmánybírósági határozatoknak mindenkire kiterjedő hatállyal kell bírniuk, továbbá az alkotmánybírák hivatali idejük alatt nem mozdíthatók el semmiféle parlamenti többséggel.    

– szögezte le. Hozzátette: „ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől. Aki az alkotmánybírók elmozdításában gondolkodik, az nem sakkozik, hanem felborítja a sakktáblát” – vont párhuzamot, majd azt is leszögezte, hogy a demokratikus diskurzusban nincs helye az alkotmányellenes megoldásoknak.    

Az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs

A másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, ami nálunk soha nem fordult elő. „Azt gondolom, nem is fordulhat elő” – mondta Sulyok Tamás, és egyúttal figyelmeztetett, „minden demokratikus erőnek azon kell dolgoznia, hogy ilyen ne is fordulhasson elő”. 

Az alkotmány tartalmáról lehet vita, de arról nem lehet, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, és abban sem lehet vita, hogy az Ab tagjai elmozdíthatatlanok – emelte ki Sulyok Tamás, majd úgy folytatta: a hatályos alaptörvény világosan meghatározza, hogy mely szerv jogosult alkotmányt elfogadni vagy módosítani, és azt milyen többséggel jogosult megtenni. „Ezek kőbe vésett szabályok, ezekkel nem lehet vitatkozni” – hangoztatta. A testület elnöke kitért arra is, hogy alkotmányos szabályok alkotják a jogrend alapját: a jogrend és a jogbiztonság megingása az emberek személyi és gazdasági biztonságának sérelmével jár.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2021. december 19. 23:00
Addig van ez így, amíg egy összehangolt éjszakán fekete ífa-autók nem jelennek meg egyszerre mindőjük ablaka alatt, és jólképzett karhatalmisták el nem viszik őket egy ki tudja hova. Talán csak a flekk....
matykox
2021. december 19. 21:06
Ehhez az állásponthoz nincs mit hozzátenni: MAKULÁTLAN. Aki ezt nem fogja föl, az vagy agybajos, vagy egy aljas csaló. Vagy egy igazi Hegedüs hadnagy.
enes
2021. december 19. 20:59
manipulálják a választási eredményeket, ------------------- bizonyíték?
Menhetten
2021. december 19. 20:55
Magyarország autokratikus korszaka azzal indult, hogy Orbán Viktor deklarálta, hogy tíz-húsz évre be akarja magát betonozni. A választási törvényt módosították, hogy manipulálják a választási eredményeket, és újra megteszik, ha azt szükségesnek látják. Innentől Magyarország autokrácia. Az alkotmánybíróság nem bíróság, csak a nevében - nem ítélkezik, hanem jogszabályokat értelmez. Szerencsésebb országokban tekintélyes jogtudósok, jogszolgák. Mo-n tekintély nélküli, jogvégzettségű hitvány rezsimszolgák... Szélnek lesztek eresztve ti is, és veletek együtt az egész fideszes ingatlan- és jogászmaffia. Ez a túszul ejtett állam esete...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!