„A Partizán-t működtető non-profit szervezet (Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány) az elmúlt hetekben két nagy presztízsű, meghívásos pályázaton is díjazásban részesült” – számoltunk be a Gulyás Márton nevével fémjelzett médium közlésére hivatkozva. Ahogy arról is, hogy a German Marshall Fund meghívásos pályázatán 15 ezer dolláros díjazásban részesültek, amit „többek között eszközbeszerzésre (kamerák, lámpák, etc.) tudunk fordítani”.
Emellett a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán 200 ezer eurót nyertek, ezt az új stúdió kialakítására, illetve a jelenleg is renoválás/lakhatóvá tétel alatt álló új produkciós/szerkesztőségi iroda felújítására fordítják. Elárulták azt is, hogy eddig az előfizetők havonta 15 millió forintot dobtak össze, amiből így már csak az alapműködést kell majd finanszírozniuk.
Utóbbi szervezet kapcsán kérdésekkel fordultunk a Partizánhoz, amint válaszolnak, közöljük.
FRISSÍTÉS: Megkeresésünkre Gulyás Márton közölte, az alapítványt korábban nem ismerték. „Összesen három körből állt a pályázat: első körben megkerestek bennünket és tájékozódtak a szervezet működéséről. Második körben volt egy online személyes beszélgetés is, ahova már konkrét fejlesztési terveket és prezentációt kellett vinnünk. Harmadik körben büdzsétervet is le kellett adni” – részletezte. Az általa küldött link alapján elérhető honlap szerint az idén alapított, civil kezdeményezések támogatását célzó alapítvány egyik vezetője Daniel Sachs, aki a Soros-féle Open Society Foundations nemzetközi tanácsadói testületében is helyet foglal.
Megkeresésünkre Gulyás Márton közölte, az alapítványt korábban nem ismerték. – részletezte. Az általa küldött link alapján elérhető szerint az idén alapított, civil kezdeményezések támogatását célzó alapítvány egyik vezetője Daniel Sachs, aki a Soros-féle Open Society Foundations is helyet foglal. A washingtoni központú, ám többek között Berlinben, Belgrádban és Bukarestben is irodával rendelkező German Marshall Fund azonban ismert, sőt valóban elismert nemzetközi szervezet, jelentős erőforrásokkal. Alapítását 1972-ben jelentette be Willy Brandt korábbi német államfő a Harvard Egyetemen, a második világháború utáni újraépítést segítő amerikai program, a Marshall-segély huszonötödik évfordulóján. A szervezet teljes neve egyébként German Marshall Fund of the United States, s azt az üzenetet kívánja a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi együttműködés támogatásával propagálni, hogy Amerika és Európa „együtt erősebb”. Ennek érdekében támogatnak civil és egyéb kezdeményezéseket.