Megszületett az MSZP választási listája is, Mesterházy Attila az első huszonötbe sem fért be

2021. december 11. 16:44

A listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti.

2021. december 11. 16:44
null

Amint arról korábban beszámoltunk, a Momentum és a Párbeszéd is összeállította saját névsorát a 2022-es közös ellenzéki listához. Előbbit Fekete-Győr András, utóbbit pedig Karácsony Gergely vezeti.

A listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti

Az MSZP Országos Elnöksége és Választmánya szombaton döntött arról, hogy kiket jelöl az ellenzéki pártok közös listájára a 2022-es országgyűlési választásokra. „Az MSZP a demokrata ellenzéki szövetség alapítójaként és motorjaként minden erejével támogatja Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelöltet és a demokrata ellenzéki szövetség valamennyi közös jelöltjét a 2022. évi országgyűlési választáson” – olvasható a közleményben.

A listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti, és ahogyan az várható volt, nem szerepel a listán Tóth Csaba, a párt jelenlegi frakcióvezető-helyettese, ellenzéki előválasztási győzelme ellenére viszont az első tíz jelölt között ott van Harangozó Tamás és Korózs Lajos is. A lista végén szerepel Hiller István jelenlegi választmányi elnök és Kunhalmi Ágnes is.

(MTI)

Címlapkép: Földházi Árpád

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MrStokes
2021. december 12. 13:59
Az előválasztáson bukottak a listavezetők. Bruhahahahahahahahaha - Fekete-Győr András - Karácsony Gergely - Toth Bertalan
petike21
2021. december 12. 13:29
Hogyan fért volna be? Olyan erős mezőnyben, ahol Bangónék, Kunhalmik, Harangozók esélye sem lehetett. Pártelnökük neve nem jutott eszembe elnézést.
Sulammit
2021. december 12. 13:23
Hónapokkal ezelőtt megmondták a jobboldali elemzők, hogy Kecskeházi nem fog bekerülni jövőre a parlamentbe. Ez a két jelentéktelen mszp vezető, Kunhalmi és Bérci megpuccsolta és a tagok hagyták, a nemrég miniszterelnök jelöltjüket. Gazemberekből áll az mszp simán kinyírják ma is, akik útban van nekik.
Burmin
2021. december 12. 12:58
Patkány Ildi bekerült a névsorba ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!