Néhány fürdő kizárta az oltatlanokat Magyaroroszágon

2021. december 18. 10:55

Örülnek a vendégek.

2021. december 18. 10:55
null

Pozitív tapasztalatai vannak azoknak a fürdő- és szálloda-üzemeltetőknek, akik újra kötelezővé tették a védettségi igazolványt a vendégeik számára – írja az Index. Hozzátették: csak rövid időre, vagy egyáltalán nem esett vissza a forgalmuk. Sőt, a látogatók nagyobb biztonságban érzik magukat járványügyi szempontból, írják. 

Érdemi visszaesést nem okozott a forgalomban a védettségi igazolvány kötelezővé tétele

– közölte a Portfolio érdeklődésére Sívó Roland, az AquaWorld Resort létesítményigazgatója. Náluk november 5-én tették kötelezővé, hogy a vendégek igazolják a koronavírussal szembeni védettségüket.

Hangsúlyozták: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. november 20-án vezette be ismételten, hogy a látogatók kizárólag védettségi igazolvánnyal vagy oltási igazolással és személyazonosításra alkalmas dokumentummal látogathatják a létesítményeiket. Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója azt is elmondta, hogy ugyanakkor valamennyi munkavállalójuknak kötelező a maszkviselés a fürdő teljes területén. Az állami, vagyis a Nemzeti Sportközpontok által üzemeltetett fürdőkben azonban nem kérnek védettségi igazolványt, de a kormány döntésének megfelelően ezekben az uszodákban is kötelező a vendégek számára a maszk használata a pénztáraknál, az öltöző területén és a folyosókon, írják.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fábián Györgyi
2021. december 19. 11:15
Remélem, akkor a parlamenti képviselőket sem fogják beengedni, hiszen ők mentességet kaptak az oltás alól. A többi itthoni kiváltságost nem ismerem, de azt tudom, hogy a WHO, az oltóanyaggyártók munkatársai, a Fehér Ház , az FDA (az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal) alkalmazottai stb., és Bourla, a Pfizer vezér is oltatlan, hatóságilag kitiltva lesznek majd, ha éppen Magyarországon akarnának csobbanni egyet egy gyógyfürdőben.
Dorset Naga
2021. december 18. 22:32
Na végre !! Mi a faszért van védettségi igazolványunk?
DE JÓ
2021. december 18. 21:33
Nagyon helyes, végre. A hülyeség és a járványterjesztés nem emberi jog.
garabonciás
2021. december 18. 21:00
A címet látva nem az első eset, hogy a mandi hergel. Van valami új ukáz, gyerekek? Új tulaj a láthatáron?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!