Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Vajon természetes jelenségről van szó, vagy tudatosan alakított narratíváról?

Az olimpiai bajnok továbbra is lélegeztetőgépen van, az állapota súlyos.

Ahogy megírtuk, Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal, és a versenyzéstől 2003-ban visszavonult, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász lélegeztetőgépre került – írja a Blikk. Hozzátették: az 51 éves sportembert először Sopronban kezelték, múlt héten még sms-ben kommunikált, ám végül Budapestre kellett szállítani.
A műtüdőeljárás

A lap információi szerint a tornász állapota súlyos, de bajnokként küzd az életéért. Kevesen tudják, de
Ebből az egész országban 30-40 darab található. Elmagyarázták: az ECMO, vagyis extrakorporális membránoxigenizáció lényegében egy műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását. (A hagyományos lélegeztetőgép ezzel szemben „csak” oxigént továbbít a tüdőbe és elszállítja onnan a szén-dioxidot.)
„Ez a beavatkozás nagyon megterhelő, hiszen a szerkezet folyamatosan forgatja a beteg vérét, átvéve a tüdő és a szív szerepét” – magyarázta egy neve elhallgatását kérő szakorvos. „Idősebb páciensnél nem is alkalmazható. Természetesen az életkor mellett számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni az ECMO-kezelés előtt, például hogy milyen alapbetegségekkel rendelkezik a beteg.”
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc