Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a kábítószer-kereskedőt szerda délelőtt fogták el VII. kerületi lakásában.

A házkutatás során egy éjjeli lámpába mintegy 70 gramm kábítószergyanús fehér port, (az elsődleges szakértői vélemény alapján kokaint), valamint csokik közé rejtve 31 gramm hasisgyanús anyagot találtak. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke meghaladhatja a kétmillió forintot – írták a rendőrség vasárnap kiadott kötzleményében.
A nyomozók megállapították, hogy a feltételezett elkövető három személyazonosságot is használt Magyarországon, így az eljárásban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság is közreműködött. A 37 éves férfit a BRFK nyomozói kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – olvasható a közleményben.

(MTI)
