A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon vádiratot nyújtott be a bíróságra azzal a 22 éves férfival szemben, aki Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
„Autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt”
A vádirat szerint a most 22 éves férfi 2020 júniusában egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, 2021. év tavaszára pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett. Később esküvel hűséget is fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek úgy, hogy saját maga elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amit az otthona szobájának falára tűzött, majd elmondta a kifejezetten ebből a célból beszerzett angol nyelvű eskü-szöveget – áll a közleményben. A terrorszervezet támogatásának jegyében a 22 éves férfi egy merénylet végrehajtását tervezte, és ehhez a lehetséges célpontokat, valamint az elkövetés módját kereste.