Nézőpont: A baloldali szavazókat is megosztja Márki-Zay személye

2021. november 16. 23:16

Arra a kérdésre, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester, vagy „valaki más” legyen a miniszterelnök, még a baloldali szavazóknak is csak 58 százaléka választotta a baloldali miniszterelnök-jelöltet.

2021. november 16. 23:16
null

Nem hozott új szavazókat, sőt a meglévő baloldaliakat sem tudja egységesen maga mögé állítani Márki-Zay Péter. Míg a biztosan szavazó pártválasztók 42 százaléka baloldali, addig csak 24 százalékára számíthatna a hódmezővásárhelyi polgármester – derült ki a Nézőpont Intézet friss kutatásából.

Már egy hónapja a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, de a közvélemény-kutató felmérése szerint továbbra sem sikerül országos áttörést elérnie népszerűségében. A Nézőpont Intézet egy korábbi elemzésében felhívta már rá a figyelmet, hogy a baloldal népszerűségnövekedésében nem segített a miniszterelnök-jelölt megnevezése, hiszen sem a Fidesz, sem a baloldali közös lista népszerűsége nem változott.

Ezt a tendenciát a legfrissebb adatok is alátámasztják, továbbra is

a biztos szavazó pártválasztók 56 százaléka Fidesz-támogató

és csak 42 százaléka a baloldal szavazója.

Az ellenzéki szavazókat is megosztja Márki-Zay személye

A baloldal problémája azonban ennél is súlyosabb. Márki-Zay Péter ugyanis a jelenlegi kormánykritikus szavazótábor egésze számára sem elfogadható. Arra a kérdésre, hogy „Márki-Zay Péter vagy valaki más” legyen-e a miniszterelnök,

csupán az aktív szavazók 24 százaléka nyilatkozott támogatóan a hódmezővásárhelyi polgármesterről, a válaszadók 62 százaléka a „más” alternatívát választotta.

A baloldali szavazótábornak csak 58 százaléka mondta azt, hogy Márki-Zayt szeretné kormányfőnek, 26 százalékuk „valaki mást” (a többiek nem tudtak dönteni vagy nem kívántak válaszolni).

A Nézőpont Intézet 2021 novemberi felmérésében azt a kérdést tették fel a szavazóknak, hogy Márki-Zay Pétert, vagy „valaki mást” szeretnének miniszterelnökként látni.
A Nézőpont Intézet 2021 novemberi felmérésében azt a kérdést tették fel a szavazóknak, hogy Márki-Zay Pétert, vagy „valaki mást” szeretnének miniszterelnökként látni.

Az ellenzéki összefogás nem csak hozhat, vihet is szavazatokat

A Nézőpont Intézet szerint baloldali összefogás számára figyelmeztető jel, hogy a „politikai innovációnak” tervezett baloldali előválasztás során nem egy tábornövelő, hanem egy tábormegosztó jelöltet sikerült pajzsra emelniük. Már az október 23-ai ünnep baloldali kudarca is megmutatta, hogy a baloldali pártokkal is hadakozó kormányfőjelölt az érintett pártok támogatói körben mérsékelt népszerűséget remélhet.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása 2021. november 8. és 10. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Borítókép: Nézőpont

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hidegfehérmintaled
2021. november 17. 22:43
Képzavar. Ha a baloldaliaknak mzp (nincsen kisebb betű) jobboldali, a "csalódott" fideszeseknek baloldali, akkor hát hál'istennek nincs nagy támogatása.
rókabácsi
2021. november 17. 17:22
mert a sok tehetségtelen balos helyett ezt a liberis szerű hímpellért tolták oda! de ezt már a hagyományos baloldali szavazók sem veszik be! lehet, hogy nm véletlen feri ügyködése?
Erdőmester
2021. november 17. 13:01
Persze, hogy megosztja a baloldali szavazókat is. Ők se hülyék, Ők is gondolkodnak, olvasnak, mérlegelnek. Ezzel a megosztó dumával MZP amortizálja a baloldal esélyeit. Mellesleg ennek mi csak örülhetünk. Csak így tovább Péter!!!!
zolizolizoltan
2021. november 17. 12:56
Egységesek az ellenzékiek abban, hogy Orbánnak mennie kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!