Nyolcvan éve vezették be a jobb oldali közlekedést Magyarországon

2021. november 10. 14:26

Napóleonig az európai kontinensen az utakon általánosan bal oldalon közlekedett mindenki.

2021. november 10. 14:26
null

A jobb oldali közlekedés Magyarországon 1941 novemberében lett általános, az európai kontinens országai közül az egyik utolsóként. Több járat azonban még ezután is az eredeti rend szerint közlekedett, a Kisföldalattin csak 1973-ban történt meg a váltás – olvasható a PestBuda cikkében.

A lap azt írja: Bonaparte Napóleon francia császárig az európai kontinensen az utakon általánosan bal oldalon közlekedett mindenki. Ennek pontos okát nem igazán tudjuk, az elfogadott elmélet szerint az emberek azért közlekedtek a bal oldalon, mert így a jobb kezük – amellyel szükség esetén fegyvert rántottak – a szembe jövő felé esett, illetve a kardot viselő lovasok is a bal oldalukon viselték azt, és jobb kézzel rántották elő, amihez a bal oldali közlekedés volt kényelmesebb.

Először vidéken vezették be

A magyar baloldali közlekedés az 1930-as években már egyre több gondot jelentett, hiszen – főleg az 1938-as Anschluss után, amikor Ausztria a Német Birodalom része lett –, az autósoknak Magyarországra érve át kellett térni a másik oldalra. Ez olyan hátrányokkal is járt, hogy a nagy nemzetközi útvonalak inkább elkerülték az országot.

Az áttérésnek azonban volt egy kevésbé békés oka is. Magyarország ugyanis 1941 tavaszán átengedte a német csapatokat Jugoszlávia felé, és a jobb oldalhoz szokott német katonák komoly fennakadást okoztak a hazai közlekedésben. A váltásra 1941. július 6-án került sor, de csak Budapesten kívül. A fővárosban és környékén ugyanis csak november 9-én tértek át a jobb oldali közlekedésre, addig az utaknál a város környékét elhagyva egy ponton át kellett menni a másik oldalra.

Nyitókép: Fortepan

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Macskaszerelde
2021. november 12. 20:26
Én demokratikus vagyok és toleráns, mindennel közlekedek mindenhol, autóval legfőképp, jobb és bal oldalon, zebrán is (keresztben), biciklivel járdán, autóúton forgalommal szemben stb. Nincs semmi baj vele, nekem felüdülés a megszokott mókuskerék helyett, és az emberek is szépen gesztikulálnak, nevetnek, integetnek, szóval ha többen csinálnák, valószínűleg jobb lenne a közlekedési morál. :-)
T. Péter
2021. november 10. 17:05
"Ennek pontos okát nem igazán tudjuk, az elfogadott elmélet szerint az emberek azért közlekedtek a bal oldalon, mert így a jobb kezük" Elfogadott elmélet helyett ez körülbelül az elterjedt különféle mítoszok egyike, igazából egyikre sincs meggyőző bizonyítékunk. A római időkben a kocsikkal inkább jobb oldalon hajtottak (ahol muszáj volt egymás mellett elhaladni, mert amúgy inkább az út közepén, nyilvánvaló okokból), a világon mindenfelé meg vagy így, vagy úgy. A napóleoni sztori népszerű, de elég kétséges, nem nagyon van rá bizonyíték, arra sokkal inkább, hogy jóval Napóleon után is volt még mindkét oldal egyszerre.
Megtalálta
2021. november 10. 16:39
Logikus. Ez egy jobboldali ország.
szemlelo
2021. november 10. 16:15
A lovasoknak nem a közlekedés volt a bal oldalon kényelmesebb, hanem egy kardhüvellyel a bal oldalon igen nehéz jobbról felülni egy lóra: a kardhüvelyt is át kell vetni a ló túlsó oldalára. Ha pedig a bal oldalról szálltak fel a lóra, nyilván az utca bal oldalán indultak el, nem mentek rögtön át a szemközti oldalra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!