„A modellváltásnak három fázisát tudjuk elkülöníteni. Az első a Corvinus Egyetem váltása volt 2019. július 1-jén, ezt követte 7 egyetem, amely kezdeményezte a modellváltást, köztük az állatorvosi egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és mások. Tavaly év végén elindult az intézményi stratégiaalkotási folyamat majdnem minden intézményben, így újabb egyetemek csatlakozhattak, köztük az orvosképzők, így további egyetemek jelezték, hogy a modellváltás irányába szeretnének lépni” – mondta az államtitkár, aki hozzátette hogy az egyeztetéseket követően „mindenhol az intézményi szenátus többségi támogatása volt az, amely ha megvolt, a kormány megtárgyalta a modellváltás irányát, az Országgyűlés pedig elfogadta azokat a törvényjavaslatokat, amelyek szükségesek voltak”.
Az államtitkár szerint bár a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem kezdeményezte a modellváltást, az mégis sikeres volt, ezt pedig az eddigi fejlesztések bizonyítják.
„Hogy voltak események, tiltakozások, az a művészeti világban zajló vitáknak a felsőoktatásra való vetülése volt, de abszolút illeszkedik a modellváltás logikájába. Tehát ha megnézzük a filmszakmát, a filmipart, Magyarország egyre markánsabb helyet foglal el. Egyetlen elemet emelek csak ki a finanszírozási szerződésből: olyan indikátort állítottunk be, hogy az a magyar vizsgafilmek filmiparban való megjelenítését, nemzetközi versenyeztetését díjazza. Az SZFE tehát egy olyan képzési struktúrával rendelkezik, amely nemcsak a filmipar, hanem a színházi világ vonatkozásában is sokkal inkább a társadalmi igényekre megfelelően kell, hogy reagáljon. Az egyetemen pedig az elmúlt tanévben egy 3,5 milliárd forintos fejlesztés is zajlott, újjáalakultak a színházi terek, a Duna TV volt székházában olyan filmipari képzés indul, amely megint a fokozatváltási stratégia lényegéhez, a gyakorlatorientált képzéshez vezet vissza bennünket” – mondta Hankó Balázs, aki kiemelnte,hogy a korábbiakhoz képest két és félszeresére nő a felsőoktatás finanszírozása.