A leköszönő főigazgató két évtizedes munkáját méltatva kiemelte, hogy a Hagyományok Háza esetében egy 250 főt alkalmazó nemzeti kultúrstratégiai intézményről van szó, ahol a tudományos és gyűjteményi munka, a társulati lét, a művészeti produkciók létrehozása és a közművelődési feladatok ellátása egy házon belül jelenik meg.
A Hagyományok Háza egy olyan csúcsintézmény, amely hatással van Magyarország összes közművelődési intézményének népi kulturális ágára,
és amely az egyik legerősebb pillér a gyermekek nevelésében, a népi gyökerek felmutatásában és a nemzeti identitás megőrzésében - fűzte hozzá.
Fekete Péter hangsúlyozta, nemcsak a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújítása és beüzemelése, hanem az országos Hagyományok Háza hálózat felépítése is Kelemen László nevéhez kötődik. Both Miklós egy új generációt képvisel: tudományos kutatói háttérrel bíró, nemzetközi tapasztalatokat is szerzett, a népzenei területen bartóki és kodályi gyűjtőtapasztalattal bíró szakember, ugyanakkor friss, fiatalos, az újfajta kommunikáció tökéletes ismerője, a tradíciók megőrzése mellett a középiskolás generációt is megszólítani tudó, új vezető – szólt az új főigazgatóról Fekete Péter.
(MTI)