A válaszadók negyede hetente egyszer, jellemzően hétvégén iszik, 7 százalékuk hetente több alkalommal is.
Összességében minden harmadik középiskolás rendszeresen fogyaszt alkoholt. Méghozzá töményet.
Az alkoholok rangsorát ugyanis messze a tömény italok (pálinka, gyomorkeserű, rum, vodka stb.) vezetik (41 százalék), őket a sör (30 százalék) és a bor (22 százalék) követi. Ez egy koedukált átlag, a lányok ugyanis valamivel jobban szeretik a rövideket, mint a fiúk, akik inkább söröznek. Ráadásul jellemző rájuk a rohamivás, a rövid idő alatt legurított italok sora – teszi hozzá a portál. A felmérés szerint a magyar középiskolások 60 százaléka „pontosan tudja”, mi az a mennyiség, ami még nem árt meg neki.
A mértéktelen ivás olyannyira súlyos probléma itthon, hogy Magyarország a hetedik helyen áll a alkoholisták világranglistáján (az OECD-országok között). Minden 15 évnél idősebb emberre 11,1 liter tiszta alkohol jut évente (miközben az OECD-átlag 9 liter), ezzel olyan nagyivó hírében álló nemzetekkel loholunk holtversenyben, mint Oroszország. Becslések 800 ezer és egymillió fő közé teszik az alkoholfüggők számát idehaza, az ivásba pedig 30 ezren halnak bele minden évben. Ezen viszont csak úgy lehet változtatni, ha már fiatalon tudatosítjuk, mit okoz (szinte biztosan) a túlzott alkoholfogyasztás.
Fotó: VALENTINO BELLONI / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP