a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban „senki nem fog konkrét választ kapni”, mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna.
, mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna.Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait. Hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt.
Hangsúlyozta: a zárt ülésen kiderült, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat. A bizottság elnöke újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de – mint mondta – ő nem lát ebben kivetnivalót.
A techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam
– jegyezte meg.