Közel ezer koronavírus árvával, félárvával vette fel a kapcsolatot a Regőczi Alapítvány

2021. november 08. 21:45

Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke országjáró körutat kezdett, hogy találkozzon a koronavírus-árvákkal.

2021. november 08. 21:45
null

Kilencszázharminc olyan gyerekkel vette fel a kapcsolatot a Regőczi István Alapítvány, aki a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt – közölte az alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn Kecskeméten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központjában.

Herczegh Anita, az államfő felesége elmondta:

az alapítvány országosan 629 gyereket támogatott 140 millió forint értékben, további 65 gyerek esetében pedig a közelmúltban állapították meg a segély mértékét, összesen mintegy 12 millió forintot.

A támogatás egyszeri, nagyjából 200 ezer forintos gyorssegélyt jelent, a hosszú távú, havi rendszeres ellátás, valamin a jogi és pszichológiai segítségnyújtás rendszerét 2022-től alakítják ki – tette hozzá. Az államfő felesége elmondta: az alapítvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében 46 család, összesen 93 gyerek megsegítésről döntött több mint 18 millió forint értékben. További 6 család és 11 gyerek igényének elbírálása folyamatban van.

A Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnöke országjáró körutat kezdett, hogy mind a hét régióban találkozhasson az érintett családok mellett a kormányhivatalok, az önkormányzatok és a karitatív szervezetek munkatársaival, akik szintén a nehéz helyzetbe került gyerekek gondjainak enyhítésén dolgoznak. Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint a Regőczi István Alapítvány tevékenysége

a nemzeti összefogás, a felelősségvállalás példaértékű mintája”.

Almási Győző, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az alapítvány személyre szabottan tudja a Covid-árvák anyagi támogatásán túl a gyermekek hosszú távú és hatékony segítését ellátni.

Az Regőczi István Alapítvány háttere

Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi István Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

(MTI)

Nyitókép: Budapest, 2021. november 6.
Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó beszél, mellette Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányának sajtótájékoztatóján a Sándor-palotában 2021. november 6-án. A koronavírus-járvány miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány munkáját támogatja az idén 10. alkalommal megrendezendő, jubileumi Jónak lenni jó! jótékonysági kampány.
MTI/Máthé Zoltán

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AROON
2021. november 09. 07:10
Teljes tiszteletem az alapítványnak!!
kunfia
2021. november 08. 22:51
Orbán mennyivel támogatja az alapítványt,hogy az ő hibáját javítja ki?
truthisone
2021. november 08. 22:03
A Fennvaló áldja meg magukat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!