– írta a Századvég.
„Legfontosabb kérdés az integráció”
Bár október 23-ai ünnepi beszédében Márki-Zay Péter, az ellenzéki előválasztáson győztes közös miniszterelnök-jelölt is kijelentette, hogy „megmaradna a kerítés”, a bevándorlással kapcsolatos elképzelései a „befogadó Európa” multikulturális víziójához igazodnak – fogalmaztak.
Márki-Zay Péter 2018-ban a bevándorlással összefüggésben kifejtette, hogy „nekünk az a fontos, hogy egy befogadó, szeretetteljes társadalom legyünk, ahol ezek az emberek magyarrá válnak legkésőbb egy-két generáció múlva”. A DK-s Kálmán Olga által a hódmezővásárhelyi polgármesterről írt könyvben Márki-Zay Péter leszögezte, hogy „a legfontosabb kérdés nem maga a bevándorlás, hanem az integráció”, valamint hogy „összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás egy adott térség gazdasági fejlődésére” – tették hozzá.
Márki-Zay Péter több nyilatkozatában is kijelentette, hogy a multietnikus, multikulturális bevándorlóállam, Kanada példáját tartja követendőnek a migrációs politika vonatkozásában – közölték. A bevándorlás kérdésében tehát klasszikus baloldali, progresszív nézeteket vall, amelyek egy az egyben rímelnek Soros György nyílt társadalom koncepciójára és jól illeszkednek a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali koalíció politikájába – áll a Századvég írásában.