Eddig 152 millió forintot osztott ki a Covid-árvákat segítő alapítvány

2021. október 28. 17:23

Már több száz gyermeknek, családnak segített a Regőczi Alapítvány – mondta Herczegh Anita kuratóriumi elnök, Áder János felesége szerdán Miskolcon.

2021. október 28. 17:23
null

Herczegh Anita elmondta, országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, s a karitatív szervezetek azon képviselőjével, aki a helyszínen segíti a nehéz helyzetbe került családokat. Az együttműködés fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a Regőczi István Alapítvány e szervezetek nélkül nem tudná hatékonyan támogatni a családokat. Szükség van az állami intézményrendszerre, az önkormányzati szervezetek dolgozóira, a karitatív szervezetek több évtizedes tapasztalatára – tette hozzá. 

Felidézte: az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy a Covid-árvákat segítse. Ez körülbelül 600 családot, mintegy ezer gyermeket érint. Az államfő felesége azt is hangsúlyozta, hogy hosszútávú segítséget szeretnének nyújtani az érintettek nagykorúságáig, a tanulmányok befejezéséig, „ahogy egy szülő teszi gyermekével”, amíg az önállóan lábra nem tud állni.

860 gyermeken segítettek

Herczegh Anita ismertette, hogy mostanáig mintegy 500 családot érintően 860 gyermeknek segítettek. Őket összesen 152,4 millió forinttal támogatja az alapítvány. 410 család, 680 gyermek esetében már pozitívan elbírálták a pályázatot, ők meg is kapták a segítséget. 91 család és 180 gyermek esetében még folyamatban van az elbírálás – ismertette, kifejtve: dokumentumok pótlására van még szükség. Ugyanis – mint kiemelte – egyebek mellett iskolalátogatási papírt, jövedelemigazolást is kérnek, hogy valóban a leginkább rászorulók kapják a támogatást. 

Az államfő felesége a miskolci sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig 38 olyan családról, 71 gyermekről tudnak, akit koronavírus-járvány okozta tragédia érintett. Közülük 27 család, 55 gyermek között osztottak szét több mint 11 millió forintot. További 11 család, 16 gyermek támogatása még elbírálásra vár. 

Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi István Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

 (MTI)

Nyitókép: MTI/Vajda János

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ati Papa
2021. október 29. 12:58
Sokan úgy látszik, hogy szerencséjükre nem tapasztalták meg azt az érzést, hogy milyen elveszteni közeli hozzátartozót, szülőt szinte egy pillanat alatt. Közeli ismeretségi körömben két életerős férfiember is rövid idő alatt elment Covid miatt, Két-két gyereket hagyva maguk után. Ez engem mélyen megrázott. A gyerekek valószínűleg hosszú idő múlva önállók lesznek, de addig is megérdemlik a támogatást.
kérdés
2021. október 28. 22:36
Vannak működő ördögűző papok az országban, ha jól tudom, heten. Forduljatok bizalommal hozzájuk, ha csak a kötözködés okoz neketek örömet.
anegy_
2021. október 28. 20:29
Áder János és felesége, Anita asszony magasan túlszárnyalja jóindulatban, szeretetben, megértésben mind azt, ami elvárható. Nagyon szeretném, ha a következő ciklusban is felvállalnák az országunk képviseletét. Ők kiérdemelték, életük végéig, mint a királyok!
antioxi
2021. október 28. 18:40
Nagyon közelről ismerni Regőczy atyát - Istennek hála ezért. Nagyszerű látni, hogy tevékenysége az Alapítványon keresztül folytatódik. (Az Atya többször volt a kommunisták börtönében mert nem tűrték, hogy árva gyerekeket nevelt. A háború után össze gyűjtött "gyerekei" a Sasik (sasfiókák) voltak akik kiváló és vagány fiúk és lányok voltak (büszke vagyok, hogy én is közöttük voltam egy időben. A "Valahol Európában" c. film mintha csak róla szólt volna)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!