Megvan az előválasztás második fordulójának időpontja

2021. október 03. 12:59

Október 10-től október 16-áig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója – értesült a Telex több forrásból.

2021. október 03. 12:59
null

A pártelnökök megállapodására azért volt külön szükség, mert az Országos Előválasztási Bizottságban (OEVB) nem tudott döntésre jutni pénteken a hat ellenzéki párt delegáltja – írja a Telex. 

A Telex szerint a Demokratikus Koalíció „akadályozta a második forduló meghosszabbítását”, illetve „azt, a Karácsony Gergely és az őt jelölő pártok által tett javaslatot, hogy a második fordulót ne csupán csúsztassák – az első forduló, és annak eredményhirdetése körül késlekedések miatt, valamint a jobb felkészülés érdekében –, hanem az online előválasztók regisztrációjának megkönnyítését” – írja a Telex. 

A DK a lap szerint azt állította, hogy péntek előtt nem is lehetett volna dönteni az ügyben, ők pedig mindenben elfogadják az OEVB döntését, melyhez azonban mindenben hatpárti konszenzusra van szükség. A második forduló eredetileg október 4. és 10. között lett volna, megtartva, viszont az már köztudott volt, hogy az esemény csúszni fog, lévén az informatikai rendszert mindenképpen frissíteni kell az első fordulóban tapasztalt fennakadások miatt. A tervezettnél több időt vesz igénybe a szavazólapok és az urnák eljuttatása a szavazókörökbe is, és a szavazatok megszámlálása is komoly feladat az OEVB számára. 

Fotó: OEVB, Facebook

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2021. október 03. 20:24
Na és melyik szemétkosárban volt az idópont? És az mostan pont mennyi?
Gullwing
2021. október 03. 17:46
Kretének.
józan paraszti ész
2021. október 03. 16:46
Milyen 6 ellenzéki párt? Csak 5 ellenzéki párt van, és 2 kormány párt.
Zsolt75
2021. október 03. 16:21
Meg aztán kell egy új bömös is, 18 millióval a kesztyűtartóban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!