Íme, Márki-Zay Péter három feltétele a visszalépéshez

2021. október 02. 08:50

A miniszterelnök-jelölt elárulta, hogy milyen feltételekkel lépne vissza Karácsony javára.

2021. október 02. 08:50
null

Ahogy arról korábban beszámoltunk, pénteken eldőlt, hogy az előválasztás második fordulójába bejutó Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely közül egyikük visszalép majd Dobrev Klára ellen. Az egyelőre még nem dőlt el, hogy melyikük lép vissza a másik javára, a hódmezővásárhelyi polgármester és Budapest főpolgármestere előreláthatólag hétfőn ül le a tárgyalóasztalhoz.

Márki-Zay csütörtök este a Spirit FM Aktuál című műsorának vendége volt, ahol már arról beszélt, hogy milyen feltételek teljesítése esetén lépne vissza Karácsony Gergely javára. Ezek a következők:

A feles alkotmányozás kérdése

Az eddigi egyeztetések során az euró bevezetésében egyetértettek Karácsonnyal, valamint a keményebb és határozott elszámoltatásban is konszenzus volt közöttük. Márki-Zay szerint a legfontosabb kérdés az, hogy miként lesznek képesek helyreállítani a valódi jogállamot, ugyanis, ha valaki elfogadja azt a fideszes alaptörvényt, hogy Polt Péter kilenc évig marad a legfőbb ügyész, akkor elfogadja, hogy Magyarország sosem lesz jogállam. Amennyiben ebben nem tudnak megoldást találni, akkor nem lesz rendszerváltás és kormányváltásnak sincs értelme – fejtegette –, mert akkor rögtön visszajön a Fidesz, szerinte már két év múlva.

A feles alkotmányozás kérdésében a korábbi miniszterelnök-jelölti vitákon teljes egyetértés mutatkozott.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2021. október 03. 15:13
Feles törvényekkel nem lehet alkotmányt módosítani. Ezért hívják alkotmánynak. Csak gondoltam szólok.... :D Amúgy az ellenzék részéről márcsak azért is fura ez retorika, mivelhogy az Alaptörvény elfogadásakor még azt kifogásolták, hogy csak kétharmaddal lett elfogadva és nagyobb arányban, ők meg feles többséggel is módosítanák? Elvtársak hol van itt a következettesség?
hakos
2021. október 03. 15:08
Ez valami vicc?
Agnieszka
2021. október 03. 11:59
Érdemes lenne, azoknak, akik a tiszta kezek jelszót hangoztatva szeretnék visszahozni az MSZP-SZDSZ korszakot, mint a Fővárosban ez már kirajzolódott, elballagni Budára, a Ruthén u. végére, megtekinteni a Csillag István kastélyt. Csillag áldásos tevékenységének "köszönhető" a Szlovákia felvirágzásának nyitányát jelentő Peugeot beruházás lemondása Tatabányáról és a Szlovákiában megvalósulás. 2010-ben, már máshol vezér ürüként Csillag számára megemészthetetlen volt a szolgálati luxus autóról való kényszerű lemondás, nem szégyellt kísérletet tenni a bagóért megvásárlásra. Kis pénzért sem volt szégyen lehajolnia. Ezeket vissza, meg a csatlakozási szerződésünket ügyetlenül lebonyolító Balázs Pétert? Vagy Fidesz van, vagy EZEK.
gabor7th
2021. október 02. 15:19
" Az Alaptörvény akár feles többséggel való lebontása." Minek ide jogállaiság, nem igaz? Ezek sohase szabad, hogy visszakerüljenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!