Sulyok Tamás aláírta a kedden elfogadott törvényeket

Nem nő a polgármesterek fizetése és július 15-től megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Hódmezővásáhely polgármestere szerint a jelenlegi állás rendkívüli optimizmusra ad okot.

Márki-Zay Péter élő adásban jelentkezett be hivatalos Facebook-oldalán. Riporteri kérdésre a miniszterelnök-jelölt elmondta: a jelenlegi állás optimizmusra ad okot számára, hiszen a jelenlegi összesítésük szerint 59% – 41% arányban az őt támogatók vannak többségben.
Hódmezővásárhely polgármestere elmondta azt is, egy ilyen arányú végleges eredménnyel elégedett lenne, és úgy érezné ez kellő felhatalmazást jelentene számára.
Dobrev Klárával való kapcsolatáról kifejtette: az ellenzéken belüli egység mindkettőjük számára létfontosságú, ezért tegnap telefonon azt is megbeszélték egymással, hogy az eredménytől függetlenül együtt, közösen fognak tovább dolgozni.
Nyitókép: Facebook