Előválasztás: Jászapátiban senki sem várta a voksolókat a kijelölt szavazóponton

2021. október 11. 09:11

Közben állítólag MSZP-s pártbuli zajlott az épületben.

2021. október 11. 09:11
null

A legtöbb kisebb településen nem lehet előválasztani, de Jászapátiban elvileg pont lehetett volna, a valóságban azonban ez nem így történt. A Telex egyik olvasója a helyi MSZP-s irodánál nem talált semmilyen táblát vagy feliratot, ami a szavazópontot jelölné, nem volt kiírva semmi, ellenben sok, főleg idősebb szavazóval találkozott, akik szintén jöttek volna előválasztani, többen a környező településekről autóval – írja a portál.

„Több perc várakozás után kijött egy úr az irodából, aki

»Nekik nem szólt senki.« És különben is, jelenleg valami MSZP-s pártbuli van az épületben, szóval amúgy sem tudunk bemenni” – számolt be a Telexnek a helyszínen tapasztaltakról. „Ez minden jelenlévőt ledöbbentett, mivel itt volt legutóbb is az előválasztás, interneten is több helyen ez az időpont és helyszín van megjelölve. Senki sem tudta, hogy mi történik, illetve hogy miért kéri ki magának a párt irodából érkező úr, hogy ennyien akarnak náluk szavazni.”

Az Országos Előválasztási Iroda a Telex kérdésére azt írta, hogy adminisztrációs hiba történt,

„hasonló hibák minden igyekezetünk ellenére sajnos előfordulnak”. Tájékoztatásuk szerint Jászapátiban csak két napon lehet majd szavazni, a településen október 14-én, csütörtökön és 16-án, szombaton működik majd a szavazópont.

Kép forrása: Előválasztás, 2021 Facebook-oldal

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2021. október 11. 15:59
,,Mi a gond? Hogy itt nincs cenzor? Volt előválasztás Jászapátiban? Na ugye.” - írja. Minek censor!? Maga a Mandi cenzúrázza a tényeket, és CSAK az kerül be, amelyik az ellenzékre nézve negatív kicsengésű. Az előválasztás pozitív vonatkozásai nem léteznek a számára. Amúgy meg a Kádár rendszerben is ezt mondhatták a demokráciát hiányoló kifogásokra: van választás Magyarországon? Na ugye?
Zokni
2021. október 11. 14:46
Gratulálok, Mandi. Ezzel járul hozzá az előválasztás, vagyis a demokrácia népszerűsítéséhez. K. Szerk.! Van, hogy olykor lesül a bőr a képéről?
bekéret
2021. október 11. 13:15
A kép alapján rá sem ismernék Jászapátira, pedig jártam már párszor a városban. Azt sem tudtam, hogy már villamos is jár ott.
Vidėken újrakezdő
2021. október 11. 12:58
Talán odabent már leszavaztak helyettük online, akkor meg minek zavarognak személyesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!