a DK jelöltje elmondta, szerinte a bíróságokon múlik, hogy lesz-e elszámoltatás.
Szerinte ha nem lesz következménye az elmúlt 10 év lopásainak, akkor azt számon lehet kérni rajta, mert ha nem történik meg, akkor rosszul építik fel az intézményeket. Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc előterjesztése miatt maradhatott hivatalban 2002 után Polt Péter, Dobrev nem reagált. Elmondta viszont, hogy szerinte olyan összeférhetetlenségi törvény kell megint, ahol a miniszterelnök, a miniszterek és családjaik nem indulhatnak közbeszerzéseken. Ezt pereputtytörvénynek nevezte el.
Nagyon tetszik nekem minden, amit hallottam” – mondta Márki-Zay Dobrev Klára fejtegetése után.
„Abszolút egyetértünk az európai ügyészséghez csatlakozásban és az ügynökakták teljes nyilvánosságában” – tette hozzá.
Szakpolitikai egyetértések
A reklám után először az adók kerültek terítékre.
Márki-Zay leszögezte, hogy szerinte a Fidesz miatt semmiképp nem szabad adót emelni, mert kampányt építenének rá.
Dobrev elmondta, támogatná a kétkulcsos adót. A személyi jövedelemadó második kulcsát 1 milliós jövedelemnél húzná meg. A minimálbérre rakodó terheket pedig csökkentené. Dobrev elmondta azt is, hogy személyes sikerének érzi, hogy az Orbán-kormány megemeli a minimálbért. Hozzátette, hogy ő olyan minimálbért szeretne, amiért érdemes lehet hazajönni. Ezt pedig minden évben emelné.
A vita során kiderült az is:
Dobrev szerint Magyarországon van létjogosultsága a baloldali politikának.
Szerinte 12 év jobboldali kormáynzás után nincs még szükség jobboldali programra, ami a gazdagokat gazdagítja.
A DK jelöltje elmondta: a 27 százalékos ÁFÁ-t fokozatosan csökkentené, főleg az alapvető élelmiszereknél. A jövedéki adót pedig akkor csökkentené automatikusa, amikor emelkedik a benzin világpiaci ára.
Márki-Zay elmondta: „a két kulccsal semmi baja.” Az európai minimálbérre viszont azt mondta, hogy szerinte az egy kicsit félrevezető fogalom, mert országonként eltérő összeget jelent. Mint fogalmazott: „óvatosan kell bánni a költségvetési ígérgetéssel, 2010 előtt láttuk, hova vezet ez a populizmus” – utalt vissza az őszödi beszédre. Az áfacsökkentésről Márki-Zay elmondta, szerinte azzal is óvatosnak kell lenni, mert „a tapasztalatok azt mutatják, hogy az nem a vásárlóknál köt ki”. Dobrev Klára elmondta: azt akarja, 2026-ig meg tudjunk felelni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek.
Egészségügy
Balogh Zoltán kérdésére, hogy milyen terveik vannak az egészségügy emberhiányának orvoslására,
Márki-Zay első körben a rezidensek gyorsabb beléptetését javasolta, a várólistákat pedig úgy rövidítené le, hogy ha hat hónapnál hosszabb a várakozási idő, akkor az állam fizesse ki a magánorvosi ellátás költségeit.
Dobrev 5 év alatt zárkóztatná fel a béreket az egészségügyben, valamint a következő 10 évben több ezer szakdolgozót és orvost hozna vissza a rendszerbe, valamint a GDP 7 százalékára emelné az egészségügy részesedését. A bérfelzárkóztatást 5 év alatt hajtaná végre. A magánegészségügyet is bevonná, hogy biztosítva legyen a garantált várakozási idő. Szerinte nem az a kérdés, hogy hány kórházra és szakellátóra van szükség, hanem hogy legyen szakember és a lehető legkevesebbet kelljen utaznia az embereknek, hogy ellátáshoz jussanak. Márki-Zay is úgy gondolja, hogy az ellátást kell közel vinni a betegekhez.
Oktatás
A Pedagógusok Szakszervezetének béremelésről szóló kérdésére Dobrev Klára azt mondta, azonnal megteremtenék az emeléshez szükséges feltételeket, sőt, azonnal 30 százalékkal emelne.
„Egyetértek, hogy haladéktalanul emelni kell” – mondta Márki-Zay a pedagógusok béremeléséről, és abban is egyetértett Dobrevvel, hogy a leszakadó térségekben oktatókét kell kiemelten emelni. Fontosnak nevezte az oktatás digitalizálását, a PISA-felmérésekben tapasztalható visszaesés megállítását, de még a fake news kiszűrésének oktatását is megemlítette.
A vita egy pontján Márki-Zay arra is kitért, hogy a többek által vitatott nyilatkozatában, miszerint Dobrev „nő létére” milyen szép eredményt ért el, csupán „örömének adott hangot”.
Dobrev nem sértődött meg Márki-Zay kijelentésén
Dobrev Klára elmondta, hogy tudja, hogy Márki-zay nem rosszindulattal mondta, hogy nő létére is jó eredményt ért el, inkább a berögződésnek tudja be. Szerinte ha több nő jönne be a politikába, akkor nem jönnének ki ilyen mondantok a férfiak száján. Ugyanakkor vitatta, hogy ne jelentene iszonyatos hátránytnőnek lenni ma Magyarországon. Elmondta, hogy munkaügyi ellenőrzéssel intézné el, hogy egyenlőek legyenek a bérek férfiak és nők között. Ezt a bérszakadékot a nyugdíjasoknál is kiegyenlítené.
Márki-Zay a női kvótára a roma politikusok listás szereplésével riposztozott
Márki-Zay szerint nem a törvényekkel van baj, mert azok most is előírják az egyenlőséget a bérezésben. Szerinte be kell tartatni a törvényeket. A kérdésre, hogy náluk van-e női kvóta, nemmel felelt, majd kevésnek nevezte a DK 30 százalékos női kvótáját, majd azt az „önkéntes vállalását” idézte fel, hogy legyen három roma politikus is a listán.
Így tartanák meg a Fidesz családtámogatási programjait
Márki-Zay szerint a családtámogatás egyike a Fidesz-kormányzás jó részének, ezért szerinte garanciát kéne vállalni azok fenntartására. De hozzátette, hogy a rászorulókat szerinte jobban kéne támogatni. Dobrev Klára is megtartaná, de átalakítaná a családtámogatást.
Zöldpolitika
Dobrev egy felmérésre hivatkozva azt állította, hogy a DK vitte a legzöldebb poltikát az Európai Parlamentben. Elmondta azt is, hogy Magyarországon három területen csökkentené a kibocsátást: a lakóházak fűtése és hűtésén (ehhez a panelokat újítaná fel), a közlekedésben támogatnák az állampolgárokat (hogy igénybe vegyék a tömegközlekedést, amit szintén környezetbarátabbá tenne), valamint átemeneti támogatással adna pénzt a Mátrai Erőmű korszerűsítésére.
Márki-Zay leszögezte: az ő kormánya is zöld lenne. Elmondta, hogy ezért is dolgozik Szél Bernadett és Jávor Benedek is az ő zöld programján. A zárt helyen dohányzással példálózva továbbá arról beszélt, hogy szerinte meg lehet hozni népszerűtlennek gondolt intézkedéseket is, ha az összességében az embereket szolgálja, mert a Fidesznek ez a lépése is idővel népszerűnek bizonyult.
Kampánybeszédek
Az utolsó másfél percében Dobrev Klára elmondta, azért ő az legalkalmasabb jelölt, mert a kormányzáshoz be kell látni, hogy nem lehet egyedül győzni. Szerinte az ellenzéki közösség fogja leváltani Orbán Viktort. Leszögezte: szerinte van jövője a baloldali politikának, hiszen olyan igazságtalanságok vannak, amit csak baloldali politikával lehet jobbá tenni. Elmondta azt is, hogy kormányzóképességre is szükség lesz a kormányzáshoz, amihez egyben kell tartani a sokszínű koalíciót. Ehhez kell az erős és az alázat, amit elengedhetetlennek tart.
Márki-Zay szerint az övé „a tiszták koalíciója”. Ismét beszélt a fiatalokról, akik szerinte „most győzik meg fideszes szüleiket” arról, hogy van egy koalíció, ami minden korrupció ellen fellép.