Karácsony: SMS-ben szokott zsarolni Gyurcsány

2021. október 13. 12:45

Hasonló tapasztalatokról számolt be Márki-Zay Péter is a szerdai 444-nek adott interjújában.

2021. október 13. 12:45
null

„Hasonlóan visszataszító nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik” – olvasható Márki-Zay Péter 444-en, szerdán megjelent interjújában. Ezt követően arra a kérdésre, hogy van-e konkrét tudomása ilyen zsarolásról, Márki-Zay azt válaszolja:

„Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.”

A 444 szerint egy napközben tartott sajtótájékoztatón meg is kérdezték erről Karácsonyt, aki a következőt válaszolta:

„Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom. De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2021. október 13. 21:46
Én már csak egy kávét kérek! Kevés tejszínnel.
cleopatra
2021. október 13. 18:53
Ez a baloldali összefogás. "Megmondom mit tegyél, különben megbuktatlak."
simonvitéz
2021. október 13. 17:11
Baszki, Karigeri fellázadt a Főnök ellen?! Huh b+, mi jön itt még!?
DFK
2021. október 13. 15:00
Kurva jó a műsor az ellenzéki FB oldalakon is. Viktor meg is mondta, a jókedvről meg az ellenzék gondoskodik majd. Hát úgy is lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!