Amikor a vendég vitatta az összeget, azzal fenyegették: ha nem rendezi a fogyasztást, rendőrt hívnak és az eljárásban felmerülő költségeket, valamint a tolmács díját is neki kell megtérítenie. A német férfi a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a bárban két nő ültette le, majd vitte neki az italokat, anélkül, hogy ő rendelt volna, hiszen pacemakere miatt nem is szokott alkoholt inni.
A bárból a rendőrök három alkalmazottat állítottak elő, két nőt és a biztonsági őrt, akinél kést, gáz- és riasztófegyvert, valamint gázspray-t is találtak.
Az üzletet vezető 56 éves nőt szintén a bárban, 36 éves fiát a lakásán fogták el. A nyomozók több mint 7 millió forint értékben foglaltak le autót, számítógépeket, táblagépeket, mobiltelefonokat és pénzt.
Az üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított eljárásban négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a két üzletvezetőt a csalás mellett személyi szabadság megsértésével és önbíráskodással is gyanúsítják. A rendőrök a két tulajdonost őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a BRFK közleményében.
(MTI)