Valóban egyedülálló Budapest helyzete a szolidaritási befizetések kapcsán?

Két főváros, Varsó és Párizs példáján néztük meg, milyen mintázatok vannak Európában jellemzően hatalmas bevételeket produkáló nagyvárosok szolidaritási befizetései kapcsán.

Az elemző bejegyzésében többek között arra is keresi a választ, hogy hogyan vált a Dobrev-ellenesség az igazi ellenzékiség mértékegységévé.

Miután a főpolgármester a vasárnapi kampányeseményén kifejtette, hogy egy Karácsony-kormányban Dobrev Klárát tudná legnagyobb eséllyel elképzelni a külügyi tárca élén, Ceglédi Zoltán hivatalos Facebook-oldalán próbálta elemezni a helyzetet, és rávilágítani annak ellentmondásosságára. A politikai elemző bejegyzésében azt írta:
„Na jó, azt már én sem értem teljesen, hogy a karácsonyistáknak ugye össze kell fogni Dobrev Klára ellen, mert szerintük utóbbi miatt nem szavaznának az emberek az ellenzéki listára, de közben nyilvánosan megígérik, hogy ha viszont Karácsony győz e listát vezetve, akkor beveszik a kormányba Dobrev Klárát. No de most akkor a Dobrev-utálók innentől már a Karácsony-listára sem szavaznak, mert hiszen most árulták el nekik, hogy akkor is megkapják hozzácsomagolva Dobrev Klárát, nem?”

Ceglédi szerint ezen logika mentén haladva az igazi ellenzékieknek kizárólag a Fideszre szabad szavazni, mert akkor biztosan nem kerül kormányra Dobrev Klára.
Dobrev-ellenesség, mint az ellenzékiség mértékegysége
„A másik, amit nem értek, hogy hogyan lett a magyar ellenzékiség mértékegysége a Dobrev-ellenesség, akivel kapcsolatban a többi ellenzéki azt a Gyurcsány Ferencet hozza fel kizáró okként, mint férjet (?!), mely Gyurcsány maga egyébként befutó helyen lesz a közös listájukon” – teszi fel a kérdést bejegyzése végén az elemző.
Kép forrása: youtube.com