Az MZP-áttörés és a pártok, avagy kinek kell elrántania végül a kormányt

2021. október 25. 16:07

Áll-e Márki-Zay mögött elitellenes forradalom?

2021. október 25. 16:07
null
Hont András
Hont András

„Budapest annyiban speciális, hogy ez volt Karácsony Gergely hátországa, itt szavaztak rá a legtöbben, és meg is nyerte az első fordulót. Hogy tisztábban lássunk, vessünk egy pillantást olyan helyre, ahol rosszul szerepelt. Békésben az egyik legrosszabb eredményét érte el, csak negyedik lett, míg Jakab Péter jól – országos eredményét tíz százalékponttal felülmúlva – szerepelt. A második fordulóban itt is azt tapasztaljuk, hogy Márki-Zay Péter hatalmasat erősödött, míg Dobrev csak szerény mértékben. A megyét végül Márki-Zay nyerte meg, vagyis sem a Karácsony-, sem a Jakab-faktornak nem volt döntő szerepe. Az alábbi ábrákon a többi megyét is összevethetjük. Felül Dobrev és MZP első és második fordulós eredményei, alul a miniszterelnök-jelöltek első fordulós szavazatszámai és -arányai láthatóak. Egyértelmű minta nem rajzolódik ki, de az megállapítható, hogy Dobrev ott nagyon jól teljesített a második fordulóban, ahol Jakab Péter és – vidéki eredményéjhez mérten – Karácsony Gergely is erős volt. Ezeken a helyeken amúgy – mint láttuk – csökkent a részvétel.

Egyetértünk tehát azzal a vélekedéssel, hogy a két forduló között egy elitkritikus forradalom zajlott, és Márki-Zay Péternek nem hogy nem ártott, de egyenesen használt, ha konfliktusba került bármelyik ellenzéki vezetővel. A probléma ott látszik, hogy az első forduló egyéni eredményei egy olyan helyzetet konzerváltak, amelyet a második forduló felülírt. Érthető, hogy a legtöbb egyéni indulóval rendelkező pártok abba az eredménybe igyekeznek kapaszkodni. Viszont a helyzet nem kedvező számukra. Amennyiben megnézzük a 2019-es EP-választás számait (a százalékos kimutatás az ellenzéki szavazatokon belül értelmezendő), és egybevetjük a miniszterelnökjelöltek első fordulós eredményeivel, akkor azt látjuk, hogy Dobrev Klára és Jakab Péter is elmarad pártjuk akkori eredményétől, Fekete-Győr Andrásról nem is beszélve. A DK és a Jobbik tehát a látszat ellenére nem tudott korábbi szavazóin túlról támogatókat szerezni, pláne nem az ellenzéken túlról. Ez csak Márki-Zay Péternek sikerült, de neki is csak úgy, ha fenntartja a „veszekedős” állapotot az ellenzékben, amennyiben az összefogás lesz a fő üzenet, úgy érdektelenségbe fulladhat az egész, mint az október 23-i közös megemlékezés.”

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. október 26. 08:34
A szombati részvételi eredmények után van értelme egyátalán bármi számokat elemezni? Ez lett volna az első közönségtalálkozó egy kimaxolt poltikai valóságshow után. Elvileg mindenki ott állt a színpadon akire szavazat érkezett, de valahogy a szavazatot leadók 0,2%-a ment el el. A Fidesz megemlékezésén alighanem annyian voltunk, amennyi szavazattal egy kis párt kényelmesen megugorja az 5%-os küszöböt. . . 2022 március 15-én ezt meg kell ismételni, ha akkor sem lesz nagyobb az ellenzéki buli akkor már csak szavazni kell elmenni és rendben leszünk. Addig is munkára fel. Sok dolgunk van még!
Syr Wullam
2021. október 26. 06:45
"Elitkritikus forradalom"? Húbazmeg, de valójában mindegy. Az a helyzet, hogy én már Hont és a többi szakember választások _utáni_ posztjaira gyúrok. Arra, amikor komoly pónemmel azt magyarázzák majd orrvérzésig, hogy már megint miért nem, pedig. :-)))
Ubulka57
2021. október 25. 21:41
Kedves Hont András! Nem hiszem, hogy nem látja, hogy MZP egy személyiségzavaros eszelős. Hagyja abba a kritikátlan népszerűsítését, mert saját magából is hülyét csinál.
Almassy
2021. október 25. 19:06
"... csak úgy, ha fenntartja a „veszekedős” állapotot az ellenzékben, amennyiben az összefogás lesz a fő üzenet, úgy érdektelenségbe fulladhat az egész, mint az október 23-i közös megemlékezés." Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Egy Maki féle politikai kelléknek esélye nincs hitelesnek lennie a DK-listán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!