Átadná az államnak a Biodóm tulajdonjogát a főváros

2021. október 20. 13:38

A főpolgármester-helyettes szerint az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs elegendő forrás a beruházás befejezésére.

2021. október 20. 13:38
null

A Biodóm-beruházás befejezéséért cserébe átadná az államnak az épület és a telek tulajdonjogát a fővárosi önkormányzat.

„Március óta nem reagál a kormány a fővárosnak arra az ajánlatára, hogy állami pénzből fejeződjön be a Biodóm építése, cserébe a fővárosi önkormányzat vállalná az épület betelepítését állatokkal és növényekkel, valamint az üzemeltetést is” – idézte fel a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese.

A főváros szerint a kormány miatt nincs rá pénz

Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a fővárosnak az Orbán-kormány megszorításai miatt nincs elegendő forrása a beruházás befejezésére. Ezért most azt az ajánlatot teszik a kormánynak, hogy telekleválasztással kapjon önálló helyrajzi számot az ingatlan, amelyen a kormányzat fejezné be az eddig is állami forrásból és kezdeményezésre zajló beruházást. A Biodóm betelepítését és üzemeltetését továbbra is a főváros vállalná – tette hozzá.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eredmeny
2021. október 21. 08:55
Nem gondolom hogy kellett e egy ilyen monstrum? Nos a jövő felől közelítve nem biztos . Nem gondolom hogy a főváros vezetésében Gy Németh Erzsébet miért gondolja azt hogy egy torzó miatt rengeteg látogató fog Bp. Re utazni. Okosabban kéne élni...
alphaville
2021. október 20. 17:53
Nincs pénz? Csak nem ellopta Gelgely és a 40 rablója? Tolvajok.
röviden
2021. október 20. 16:55
Ez igazán kedvező üzleti ajánlat. Te megcsinálod, én meg villogok vele, és élvezem a hasznát. Ellenállhatatlan.
states
2021. október 20. 16:49
Tényleg elképesztő, hogy az elhülyült fővárosi választók, kiknek a kezébe juttatták a fővárost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!